Barca: Xavi kérte, hogy szerződtessék Messit – sajtóhír

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2022.07.25. 08:54
null
Xavi kérte a vezetőséget, hogy szerződtessék Messit (Fotó: AFP)
Az FC Barcelona vezetőedzője, Xavi arra kérte Joan Laporta klubelnököt, hogy az előttünk álló idény végén, 2023 nyarán szerződtesse a hétszeres aranylabdás Lionel Messit, aki a tavaly nyáron több mint 20 év után szabadon igazolható játékosként hagyta el az FC Barcelonát a Paris Saint-Germain kedvéért – számolt be róla a spanyol Sport.

A spanyol lap hozzáteszi, Xavinak nagyszerű a kapcsolata Lionel Messivel, és a szakember meg van róla győződve, hogy a játékos visszatérése mind gazdasági, mind sportszakmai szempontból jövedelmező lenne az FC Barcelona számára. Az argentin sztárjátékos visszatérése a szurkolók számára is megnyugvást jelenthet, hiszen 13 éves kora óta a Barca kötelékébe tartozott és onnan vonulhatna vissza.

Messi 2021-ben hagyta el az FC Barcelonát egy hosszú szerződéshosszabbítási procedúra után, amely soha nem valósult meg. A futballistát 2023-ig köti szerződés a párizsiakhoz, de a kontraktus igény esetén egy évvel meghosszabbítható. Annak ellenére, hogy Messi jövő júniusban 36 éves lesz, Xavi úgy véli, az argentin teljesítményével és tapasztalatával sokat segíthetne majd a pályán a csapatnak, amely ráadásul régi presztízsét is visszanyerhetné.

A Sport információi szerint a spanyol vezetőedző már a klub vezetőségével is egyeztetett Messi visszatéréséről. Joan Laporta klubelnök az ESPN-nek elmondta, reméli, hogy a hétszeres aranylabdás játékos küldetése még nem ért véget Barcelonában, ahol többek között tíz bajnoki címet és négy BL-győzelmet ünnepelhetett.

Legfrissebb hírek

„Senki sem áll a klub érdekei felett” – a Sporting klubelnöke Gyökeres átigazolásáról

Minden más foci
4 órája

A Puskás Akadémia tehetsége Wolfsburgba szerződött

Német labdarúgás
2025.07.11. 15:35

Őrségváltás – Deák Zsigmond publicisztikája

Minden más foci
2025.07.10. 23:30

Az Arsenal lemondhat Gyökeresről; Dzeko és Immobile is visszatért Olaszországba – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.10. 22:44

Szaúd-Arábiába szerződött a vb-ezüstérmes védő – hivatalos

Minden más foci
2025.07.10. 18:11

Luis Enrique: A PSG és a Real Madrid helyzetét nem lehet összehasonlítani

Klub-vb
2025.07.10. 08:12

Messi duplázott, sorozatban negyedik MLS-meccsét nyerte meg az Inter Miami

Minden más foci
2025.07.10. 06:47

Osztálykülönbség: a PSG négy gólt vágva ütötte ki a Real Madridot a klub-vb elődöntőjében!

Klub-vb
2025.07.09. 23:03
Ezek is érdekelhetik