La Liga: Gattuso veszi át a Valencia irányítását – sajtóhír

VARGA ÁDÁMVARGA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2022.06.01. 07:41
null
Gattuso Valenciában vállalhat munkát (Fotó: AFP)
Az olasz tuttomercatoweb.com úgy tudja, Gennaro Gattuso Szingapúrba repült ügynökével, Jorge Mendessel, ahol találkozott a spanyol labdarúgó La Ligában szereplő Valencia tulajdonosával, Peter Limmel.


A portál szerint már csak az utolsó simítások vannak hátra a szerződéskötésből, s Gattuso hamarosan átveheti a hatszoros bajnok, kétszeres BL-döntős Valencia irányítását.

A csapat vezetőedzője jelenleg José Bordalás, akivel a 9. helyen végzett a gárda a bajnokságban, a Király-kupa döntőjében pedig a Real Betistől szenvedett vereséget.

Valenciában egyébként forrnak az indulatok az utóbbi hetekben. Főként a klubbal kapcsolatos kiszivárgott hangfelvételek miatt – a tulajdonost és helyi politikuskat kritizálta, de a játékosokat sem kímélte – Peter Lim tulajdonos menesztette Anil Murthy elnököt. A szurkolók az utolsó, Celta Vigo elleni mérkőzésen a stadion mellett tüntettek, Lim és Murthy távozását követelték – az utóbbi években ez rendszeresnek mondható, de ekkora megmozdulás még nem volt.

Az új elnök keresésében (is) a sztárügynök Jorge Mendes segítségét kérte Lim – jó barátságot ápolnak.

Így kerülhetett a képbe Gennaro Gattuso, aki a hírek szerint kettő plusz egy évre írhat alá az elmúlt időszakban számtalan vezetőedzőt „elfogyasztó” klubhoz.

A 44 éves Gattusónak nem lesz egyszerű dolga a Valenciánál, melynek több kulcsjátékosa is távozhat a nyáron. A csapatkapitány José Gaya, valamint a szintén saját nevelésű Carlos Soler kapcsán az FC Barcelona érdeklődéséről lehetett hallani – mindkét spanyol válogatott labdarúgó szerződése 2023 nyarán jár le. A portugál Goncalo Guedes körül az Ekl-győztes Roma legyeskedik.

Érdekesség, hogy tavaly májusban Gattusót nevezték ki a Fiorentina vezetőedzőjének, de már júniusban, mérkőzés nélkül távozott. Az egyik ok az volt, hogy éppenGuedest szerette volna szerződtetni a Valenciától – vélhetően Mendes nyomására is –, aki most a játékosa lehet. Az már más kérdés, a portugál várható távozása miatt vélhetően most sem dolgozhatnak együtt.


 

Legfrissebb hírek

Az Osasuna megóvta a Barcelona elleni bajnoki meccset – hivatalos

Spanyol labdarúgás
6 órája

„Egyetértek Flickkel, a Real Madrid nem Barcelona” – Ancelotti válaszolt kollégája csípős megjegyzésére

Spanyol labdarúgás
7 órája

„Ezek szerint az NBA-ben játszó kosarasok mind halottak, nem?” – Javier Tebas visszaszólt a pihenőidő hiányát bíráló Ancelottinak

Spanyol labdarúgás
10 órája

Az Osasuna megóvhatja az FC Barcelona elleni bajnokit

Spanyol labdarúgás
13 órája

A Barcelona három góllal legyőzte az Osasunát

Spanyol labdarúgás
23 órája

Hansi Flick: Mi a Barcelona vagyunk, nem a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2025.03.26. 18:13

Sajtóhír: megvan a megegyezés, Alexander-Arnold igent mondott a Real Madridnak

Angol labdarúgás
2025.03.25. 12:50

Az FC Barcelona játékmesterét csak csapata triplázása esetén érdekli az Aranylabda

Spanyol labdarúgás
2025.03.25. 11:11
Ezek is érdekelhetik