Barcelona: Laporta szerint közel a megállapodás Gavival

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.06.11. 15:33
null
Joan Laporta Gaviról, Dembéléről és Lewandowskiról is nyilatkozott (fotó: Getty Images)
A katalánok első embere, Joan Laporta egy szurkolói ülésen számolt be Gavi, Ousmane Dembélé és Robert Lewandowski jövője mellett az FC Barcelona gazdasági terveiről.

A Barca elnöke Gavival kapcsolatban aláhúzta, bízik benne, hogy sikerül megújítani a középpályás szerződését.

„Optimisták vagyunk, mert azt akarjuk, hogy Gavi a Barcában folytassa. Különösen izgatott vagyok, hiszen ő a mi utánpótlásunkból került fel. A játékos és képviselője is azt szeretnék, ha a Barcában folytatná. Már nagyon közel állunk a megállapodáshoz” – húzta alá Joan Laporta, aki Ousmane Dembélével kapcsolatban elárulta, a francia támadó előtt van az ajánlatuk, de még nem adott választ a katalán vezetőknek arra, elfogadja-e azt.

Az FC Barcelonával többször szóba hozott lengyel csatárral, Robert Lewandowskival kapcsolatban viszont csupán annyit jegyzett meg a katalánok elnöke, hogy nem beszél róla, mert az tiszteletlen lenne a Bayern Münchennel szemben.

A nehéz gazdasági helyzetről Laporta hangsúlyozta, már dolgoznak a klub gazdasági megtisztításán.

„Ha a partnerek jóváhagyják, akkor a jövő csütörtöki közgyűlés után jó hírekről tudunk beszámolni és a vártnál hamarabb megtisztítjuk a gazdaságot. A klub végzetes helyzetben volt, átstruktúráltuk az adósságot és kezeltük az Espai Barca finanszírozását is, most pedig a gazdaság megtisztítására koncentrálunk” – fogalmazott Joan Laporta a Marca szerint.

A katalánok elnöke az átigazolásokról úgy fogalmazott, készek rá, hogy végrehajtsák azokat a lehetőségeket, melyekkel versenyképesebb lesz a keret. Kitért arra is, a Barcelona csapatkapitányai fizetéscsökkentésbe is belementek, hogy segítsék a klubot, amely fontos gesztus volt a vezetőségnek, de a kapitányokon kívül senki nem tette ezt meg.

Legfrissebb hírek

Ebben a mutatóban az FTC csatára Harry Kane-t is megelőzi

Labdarúgó NB II
15 órája

1963 után ismét kapus kaphatja az Aranylabdát? – íme az esélyek

Bajnokok Ligája
20 órája

„Európa ismét kegyetlen” – spanyol lapszemle a Barcelona búcsúja után

Bajnokok Ligája
2025.05.07. 13:18

Dembélé felgyógyult, ott lesz a PSG-ben az Arsenal elleni BL-visszavágón

Bajnokok Ligája
2025.05.06. 14:30

Raphinha: Úgy éreztem, Xavi nem bízott bennem eléggé

Spanyol labdarúgás
2025.05.06. 13:04

Kiakadtak a Valladolid-szurkolók a részeg Ronaldo viselkedése miatt – videó

Spanyol labdarúgás
2025.05.06. 11:18

A Barcelona spanyoljáról áradozott a Real Madrid korábbi klasszisa

Spanyol labdarúgás
2025.05.05. 17:58

BL: négy belső védővel állhat ki az Inter ellen a Barcelona

Bajnokok Ligája
2025.05.05. 17:12
Ezek is érdekelhetik