Barca: kitehetik Piqué szűrét a pályán kívüli magatartása miatt – sajtóhír

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2022.06.14. 11:18
null
Az FC Barcelona kiteheti Piqué szűrét a pályán kívüli magatartása miatt (Fotó: AFP)
A katalán Sport információi szerint az FC Barcelona vezetőedzője, Xavi egy megbeszélésen tudatta korábbi csapattársával, egyben jelenlegi játékosával, Gerard Piquével, hogy a következő idényben már nem számol vele. Döntését a középhátvéd fizikai problémáival és a pályán kívül tanúsított nem megfelelő hozzáállásával indokolta.

 

A Sport hozzáteszi, Xavi nem kérdőjelezte meg Gerard Piqué kvalitásait, de fiatalabb védelmet szeretne összerakni, így csak perceket biztosítana neki. Ennek ellenére a 35 éves spanyol játékos maradna az FC Barcelona kötelékében, és kitöltené a 2024-ig szóló szerződését. A szétválást nehezítheti, hogy – a katalán lap szerint – a Barca 40 millió euróval tartozik Piquének.

Hétfőn beszámoltunk róla, hogy a védőnek azért érhetett véget a híres énekesnővel, Shakirával való párkapcsolata, mert összeszűrhette a levet egy pincérnővel. A hírek szerint Piqué állítólagos korrupciós botránya, valamint üzleti ügyei sem tetszenek a katalánoknak.

Legfrissebb hírek

„Még hiányzott belőlünk egy kis frissesség” – Xabi Alonso a Real Madrid első bajnoki győzelméről

Spanyol labdarúgás
5 órája

Mbappé gólja döntött, Xabi Alonso győzelemmel debütált a La Ligában a Real Madrid élén

Spanyol labdarúgás
16 órája

A Real Madrid klasszisa már tudja, miért nem tanácsos a lakásban focizni – videó

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 13:14

La Liga: kiállt a Mallorca mellett Xabi Alonso

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 11:23

Nem született döntés a zöld-fehér rangadón, az Elche bravúrponttal tért vissza a La Ligába

Spanyol labdarúgás
2025.08.18. 23:05

Nem minden a pénz: ilyen csapatot lehet összehozni ingyen a La Ligában

Spanyol labdarúgás
2025.08.18. 12:41

Elaltatta magát az Atlético Madrid, és kikapott az Espanyoltól

Spanyol labdarúgás
2025.08.17. 23:31

A regisztrációs problémák ellenére a Getafe győzelemmel rajtolt, nyert az Athletic Bilbao is

Spanyol labdarúgás
2025.08.17. 21:28
Ezek is érdekelhetik