La Liga: a Granada korábbi sikeredzőjét nevezték ki az Espanyol élére

CS. B., MTICS. B., MTI
Vágólapra másolva!
2022.05.31. 16:11
null
Diego Martínez emlékezetes eredményeket ért el a Granadával (Fotó: AFP)
Diego Martínezt nevezték ki kedden a spanyol labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Espanyol vezetőedzői posztjára.

 

A barcelonai klub közleménye szerint a 41 éves szakvezető szerződése két idényre szól.

Martínez 2010-től hét éven keresztül a Sevillánál dolgozott az ifjúsági, a harmadik, majd a második csapat trénereként, illetve a felnőttegyüttes pályaedzőjeként. Később az Osasuna és a Granada vezetőedzője volt. Utóbbival feljutott a La Ligába, majd a következő idényben a 7. helyen végezve kvalifikált az Európa-ligába, ahol a többek között a PSV-t és a Napolit legyőzve a negyeddöntőig jutott, a Király-kupában pedig elődöntős volt az együttessel.

Az Espanyol legutóbb a 14. helyen zárt az élvonalban.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Kovács Adrián: A befektetett munka meghozta a gyümölcsét 

Kosárlabda
3 órája

Sokba került a kihagyott tizenegyes a Valenciának, az Oviedo mindhárom pontot elvitte a Mestallából

Spanyol labdarúgás
13 órája

Tovább íródik a Camp Nou-saga: most október közepe az újranyitás várható időpontja

Bajnokok Ligája
20 órája

„Mbappé elveszi a kenyeredet” – könyörtelen beszólást kapott Vinícius Júnior

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 9:06

Hosszabbított a súlyos sérüléséből felépülő középpályásával a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.09.29. 18:23

La Liga: elmarad a ma esti Valencia–Oviedo bajnoki

Spanyol labdarúgás
2025.09.29. 15:09

La Liga: ismét Dzsiddában lesz a spanyol Szuperkupa

Spanyol labdarúgás
2025.09.29. 14:42

Manuel Pellegrini győztes meccsen írt történelmet a Betis kispadján

Spanyol labdarúgás
2025.09.28. 22:58
Ezek is érdekelhetik