Barca: 95 százalék, hogy De Jong a manchesterieké lesz – sajtóhír

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2022.05.12. 16:38
null
Frenkie de Jong Manchesterben köt ki? (Fotó: AFP)
Az FC Barcelona ügyeiben jártas spanyol újságíró, Gerard Romero a Twitch-csatornáján elárulta: 95 százalékig biztos abban, hogy a Manchester United az idény végeztével megvásárolja a katalánok középpályását, Frenkie de Jongot.

 

Romero szerint a Barca 70-80 millió euró közötti összeget kap a Manchester Unitedtől a jelenlegi évadban hullámzó teljesítményt nyújtó Frenkie de Jongért. Ezzel a katalánok buknának a játékoson, hiszen 2019-ben 86 millió euróért vásárolták meg az Ajaxtól.

A korábban a Chelsea-vel is összeboronált középpályás eladása visszatérő téma Barcelonában, főleg azért, mert az átigazolási díj segítene a klub nehéz anyagi helyzetén, valamint annak is szerepe lehet, hogy a 25 éves futballista gázsiját nem kellene tovább finanszírozni.

Az értesülésnek azért is lehet alapja, mert a 40-szeres holland válogatott futballista az MU-nál honfitársával, egyben korábbi vezetőedzőjével, Erik ten Haggal – aki a következő évadtól irányítja a csapatot – dolgozhatna együtt.

Ráadásul a Barcánál bőven van választék a belső középpályás posztra: sajtóhírek szerint szerződése lejártával Franck Kessié csatlakozik a gárdához, jelenleg Gavira, Pedrire, Sergio Busquetsre, Nicóra, Riqui Puigre és Sergi Robertóra is számíthat Xavi.

A még négyéves élő szerződéssel rendelkező De Jong 139 tétmérkőzésen 13 gólt szerzett és 17 gólpasszt adott az FC Barcelona színeiben.

Legfrissebb hírek

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
12 órája

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
17 órája

Ismét megműtik Ter Stegent, nem hagyja el a Barcelonát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 18:49

„Olyan, mintha hazatértem volna” – Rashford a Barcelonáról

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 11:01

Marcus Rashford az FC Barcelonában folytatja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.23. 18:57

Legkorábban 2026-ban térhet vissza a Barcelona a Camp Nouba

Spanyol labdarúgás
2025.07.22. 13:43

Futsal: Veszprémből érkezik a Barcelona új edzője – hivatalos

Minden más foci
2025.07.22. 12:17

Az MU 75 millió euróért szerződtette Bryan Mbeumót – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.21. 21:22
Ezek is érdekelhetik