Született: 1959. június 10., Reggiolo |
Állampolgársága: olasz |
Sportága: futball |
Posztja: középpályás |
Válogatottság/gól: 26/1 |
Klubjai játékosként: Parma Calcio (olasz, 1976–1979), AS Roma (olasz, 1979–1987), AC Milan (olasz, 1987–1992) |
Kiemelkedő eredményei játékosként: 3x olasz bajnok (1983, 1988, 1992), 4x Olasz Kupa-győztes (1980, 1981, 1984, 1986), világbajnoki bronzérmes (1990), olasz Szuperkupa-győztes (1988), 2x BEK-győztes (1989, 1990), európai Szuperkupa-győztes (1990), Világkupa-győztes (1989) |
Klubjai edzőként: Olaszország (másodedző, 1992–1995), Reggiana (olasz, 1995–1996), Parma (olasz, 1996–1998), Juventus (olasz, 1999–2001), AC Milan (olasz, 2001–2009), Chelsea (angol, 2009–2011), Paris Saint-Germain (francia, 2011–2013), Real Madrid (spanyol, 2013–2015), Bayern München (német, 2016–2017), Napoli (olasz, 2018–2019), Everton (angol, 2019–2021), Real Madrid (spanyol, 2021–) |
Kiemelkedő eredményei edzőként: Intertotó-kupa (1999), olasz bajnok (2004), Olasz Kupa-győztes (2003), olasz Szuperkupa-győztes (2004), 3x Bajnokok Ligája-győztes (2003, 2007, 2014), 3x európai Szuperkupa-győztes (2003, 2007, 2014), 2x klubvilágbajnok (2007, 2014), angol bajnok (2010), FA-kupa-győztes (2010), angol Ligakupa-győztes (2009), francia bajnok (2013), Spanyol Kupa-győztes (2014), német bajnok (2017), 2x német Szuperkupa-győztes (2016, 2017), spanyol Szuperkupa-győztes (2022) |
Carlo Ancelottit mindenki ismeri. Őszes hajával, felvont szemöldökével, határozott tekintetével és kifogástalan megjelenésével olyan, mint egy karmester a pálya szélén. A mérkőzéseket legtöbbször állva nézi, zsebre dugott kézzel, esetleg keresztbe fonja mellkasán a karjait. Bármi történik a pályán, igyekszik visszafogni az érzelmeit, arcáról nehéz leolvasni, éppen mi jár a fejében. Ha megszólal, már más a helyzet.
„Négy idegen nyelven beszélek, angolul, franciául, németül és spanyolul. Ez kifejezetten jól jön az öltözőben, megkönnyíti a munkát. Egyedül az érzelmek kifejezésével vagyok néha bajban. Ha feldühödöm, automatikusan olaszra váltok, a játékosok innen tudják, hogy nagy a baj” – árulta el a Sky Sportsnak.
Ancelotti játékosként és vezetőedzőként elért eredményeit szemlélve úgy tűnhet, az Isten is arra teremtette, hogy a futballnak szentelje az életét. Egy észak-olaszországi településen, Reggiolóban nőtt fel, szülei családi gazdaságot vezettek, és parmezán sajt készítéséből teremtették elő a mindennapi betevőt. Az ezzel járó kemény munka, a behatárolt anyagi lehetőség óriási motivációt jelentett Carlónak, hogy más pályát válasszon, és a labdarúgásban hamar megmutatkozott a tehetsége. Tizenöt évesen útra kelt Reggiolóból, az ötven kilométerre lévő Parmába igazolt, s ott Cesare Maldini vette a szárnyai alá. Fáradhatatlanul robotolt a középpályán, és bár technikai tudása nem számított kiemelkedőnek, értett hozzá, hogyan szerezzen labdát, hozza helyzetbe társait, és mihez kezdjen a kapu előtt. Ahogy kinőtte a Parmát, az AS Romához szerződött, amellyel elkezdett trófeákat gyűjteni, az 1984-es BEK-döntő ugyanakkor neki is szerencsétlenül alakult. A Liverpool ellen tizenegyesekkel elveszített mérkőzést sérülés miatt ki kellett hagynia.
„Ha játszhattam volna azon az estén, biztosan nyerünk – nyilatkozta mosolyogva 2018 áprilisában az Omnisportnak. – Az a találkozó kitörölhetetlen, fájó emlékem. Az elveszített döntőt követően azzal nyugtattam magamat és a környezetemet, hogy a futball mindig lehetőséget ad a visszavágásra. Most, hogy a Roma szembekerült az angolokkal a Bajnokok Ligája elődöntőjében, eljött az alkalom.”
A 2018-as párharcban a „farkasok” 5–4-es összesítéssel alulmaradtak a Liverpoollal szemben (a sorozatot a Real Madrid nyerte meg), Ancelotti személyes revansa azonban addigra már beteljesült. Az AC Milan vezetőedzőjeként két BL-döntőt játszott a rettegett rivális ellen, 2005-ben már 3–0-ra is vezetett csapata, amikor a Liverpool feltámadt, negyedóra alatt egyenlített, és végül tizenegyesekkel nyert, 2007-ben viszont fordult a kocka.
„A 2005-ös Bajnokok Ligája-döntőt elveszíteni pokoli érzés volt, de nem tudtam hibáztatni a csapatot miatta – idézte Ancelottit 2014-ben a Financial Times. – Az ellenfél néhány perc alatt rúgott három gólt és egyenlített, esélyem sem volt belenyúlni a mérkőzésbe. Pályafutásom során rengeteg találkozón álltam a pálya szélén, de ha választani kellene kettőt, amikor nagyon jól játszottunk, az egyik éppen az a meccs lenne. A másik a 2007-es BL-elődöntő visszavágója a Manchester United ellen. A három nullára megnyert összecsapás előtti napon az egész keret összegyűlt, hogy kiszurkolja a Liverpool továbbjutását a Chelsea ellen. Kiabáltunk a televízió előtt, ünnepeltük, amikor a liverpooliak sikerrel jártak, a döntőben pedig végre-valahára visszavágtunk nekik.”
A most 62. életévében járó vezetőedző a 2–1-es győzelemmel összességben negyedik alkalommal emelte magasba a legrangosabb európai kupasorozat trófeáját. Edzőként és futballistaként is kétszer jutott fel a csúcsra, mindannyiszor a Milannal. A vörös-feketéket az 1989-es és 1990-es diadal idején Arrigo Sacchi irányította, s ugyan a keretben olyan sztárok voltak, mint Franco Baresi, Alessandro Costacurta, Paolo Maldini, Frank Rijkaard, Marco van Basten, Ruud Gullit, nyugodtan állíthatjuk, hogy Ancelotti sem lógott ki a sorból. Játékos-pályafutását folyamatosan kiújuló térdsérülései miatt idő előtt kellett befejeznie, sikeres múltja miatt viszont pályakezdő edzőként nagy előnyt élvezett. Sacchi szinte azonnal maga mellé vette az olasz válogatotthoz, az 1994-es világbajnokságot segédedzőként, a kispadról élte át.
„Kiváltságosnak éreztem magam, amiért három évet vele tölthettem – árulta el Ancelotti a FourFourTwo-nak. – Sokat tanultam az edzésmódszerekről, a stratégiáról, és arról, milyen fontos figyelmet fordítani az apró részletekre. A brazilok ellen tizenegyesekkel elveszített döntőre nem szívesen gondolok vissza. A sors fintora, hogy éppen a két legbiztosabb lövőnk, Franco Baresi és Roberto Baggio rontott. Szinte lehetetlen a játékosokat felkészíteni az ilyen szituációra, mert nem a futballtudás, hanem a pillanatnyi mentális állapot számít.”
Habár egyértelműen a világ legjobb edzői közé tartozik, 2003-ig nem nyert jelentős trófeát csapataival. A Milannál aztán minden összejött, csak a bajnoki címek száma miatt lehet hiányérzete, hiszen ahhoz képest, milyen erős kerettel dolgozott (Alessandro Nesta, Andrea Pirlo, Andrij Sevcsenko, Filippo Inzaghi, Gennaro Gattuso, Hernán Crespo, Kaká, Paolo Maldini, és még lehetne folytatni a sort), csak egyszer nyerte el a scudettót. Játékosai imádták, mert a megkövetelt fegyelem ellenére bátran fordulhattak hozzá gondjaikkal, sokan neki köszönhetik a karrierjüket.
„Teljesen más ívet vett volna a pályafutásom, ha nem támogat – mesélte a chelsea.com-nak Thiago Silva, aki a 2008–2009-es idény második felében dolgozott együtt a Milannál Ancelottival. – Amikor a klubhoz igazoltam, hónapokig nem játszhattam hivatalos mérkőzést, mivel nem lehetett több Európán kívüli játékost a keretbe nevezni. Carlo mégsem küldött haza Brazíliába, hanem vitt magával a mérkőzésekre, leültetett a kispadra, és kiadta, hogy figyeljem a negyvenévesen is tanárian védekező Paolo Maldini játékát.”
Az olasz edző 2009-ben hagyta el a Milant és Olaszországot, hogy külföldön próbáljon szerencsét. Választása a Chelsea-re esett, s csapata az első lett a Premier League történetében, amely egy idényben száz gólnál is többet szerzett (103), a PSG-nél lerakta a katari tulajdonba kerülő szupercsapat alapjait, a Real Madriddal megnyerte a „Décimát”, a tizedik BEK/BL-t. Kívülről talán morózusnak tűnhet, pedig a felkészülés alatt szeret humorizálni, finoman akár játékosait is kifigurázza.
„A vicceimet először az olasz játékosaimnak mondom el olaszul. Aztán a braziloknak olasszal vegyített spanyollal, végül elmutogatom David Beckhamnek” – poénkodott az ft.com újságírójával.
Ancelotti kevésbé ismert oldalához tartozik még, hogy imádja Kanadát. Ha csak teheti, oda utazik feltöltődni, szabadidejében járja a természetet, és elszigeteli magát a labdarúgástól. Második felesége, Mariann Auger McClay is kanadai, a pár 2011-ben ismerkedett meg Londonban. Az utazás mellett a főzés is a hobbijai közé tartozik, kifejezetten jó szakács hírében áll.
„A tészta a specialitásom, a lényeg, hogy ne főzzük túl, al dente legyen, és ha ezt sikerül eltalálni, egy kis vaj és sajt hozzáadásával nagyon finom ételt kapunk – sorolta a Sky Sportsnak. – Kanadában van egy jó barátom, aki hivatásos séf, az egyik legjobb az országban, vele szoktam főzni. Tőle tanultam meg azt is, hogy ha meg akarjuk tudni, milyen séf valaki, csináltassunk vele rizottót. Az egyik legnehezebben elkészíthető fogás. Hogy az enyém milyen? Messze nem tökéletes, de azért egészen finom.”
Főzőtudását egy ízben a Bayern Münchennél is megcsillantotta, a klub videót forgatott vele, a klub szakácsával együtt készítette el kedvencét, a carbonarát. A bajorok persze nem emiatt fogadták fel, és később a Napoliban, valamint az Evertonban is más célokat kitűzve dolgozott, kiugró eredményt viszont már évek óta nem mutatott fel. Tavaly nyáron aztán ismét kopogtatott az ajtaján a Real Madrid, és remekül döntött, amikor elfogadta az ajánlatot. A csapatot már csak egy apró lépés választja el attól, hogy visszahódítsa a bajnoki címet az Atlético Madridtól, s ezzel Carlo Ancelotti lesz az első vezetőedző, aki első helyre vezeti csapatát mind az öt topligában. Ennél nagyobb érdeme, hogy Cristiano Ronaldo távozása óta ismét a Real Madrid lehetséges Bajnokok Ligája-győzelméről lehet beszélni, a játékosok közül Karim Benzema a fénykorát éli, Luka Modric újjászületett, Vinícius Junior pedig a jövő nagy ígéretéhez méltón teljesít. Az olasz mester szerződése 2024 nyaráig szól, és ugyan többször pedzegette, hogy szívesen lépne kissé hátrébb és dolgozna például Kanadában, de ez talán odébb van. Az európai topfutball még mindig az ő színtere.
SAJTÓTÁJÉKOZTATÓNAK INDULT, AZTÁN MEGJÖTTEK A FRISS BL-GYŐZTESEK…
(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2022. április 30-i lapszámában jelent meg.)