Barca: megegyezés még nincs, de Lewandowski felesége már spanyolul tanul

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2022.04.15. 17:03
null
Vajon mi lesz Lewandowski sorsa? (Fotó: AFP)
Mint beszámoltunk róla, a lengyel sportsajtó információi szerint Robert Lewandowski közölte a Bayern München vezetőségével, távozna a bajoroktól, s az FC Barcelonában folytatná pályafutását. A klub sportigazgatója szerint nem állapodtak meg a lengyel klasszissal, de a csatár felesége már spanyolul tanul.

A lengyel TVP Sport úgy tudja, a Bayern München csatára hosszú gondolkodás után arra jutott, szerződése lejárta után, vagyis 2023 nyarán elbúcsúzik a bajoroktól, sőt, a Bundesligától is. A lengyelek szerint az Aranycipő-versenyt vezető Lewandowski döntése annyira véglegesnek tekinthető, hogy a lengyel csatár már Oliver Kahnnal, a Bayern vezérigazgatójával is közölte azt. Julian Nagelsmann-nal viszont biztosan nem, hiszen a bajorok vezetőedzője nem tud arról, hogy Lewandowski távozna.

„Sohasem éreztem, hogy távozni akar. Amikor beszélgettünk, nekem mindig úgy tűnt, hogy igenis maradna. Természetesen én is azt szeretném, ha továbbra is a csapatomban lenne. Remélhetőleg hamarosan minden kérdésre választ kapunk” – mondta Julian Nagelsmann.


Eközben a Barcelona sportigazgatója, Mateu Alemany elmondta, nincs semmilyen megállapodás a 33 esztendős csatárral.

„Mélyen tiszteljük, s a klubjának is nagyon fontos játékosa. Sokan spekulálnak, ami ugyan logikus, de nincs semmilyen egyezség a Barcelona és Robert Lewandowski között” – nyilatkozta a katalánok sportigazgatója.


Bár megállapodás egyelőre nincs a felek között, ez nem jelenti, hogy a háttérben nem zajlanak a tárgyalások. Erre utalhat Lewandowski feleségének, Annának az Instagram-posztja is.

„Sziasztok! Elkezdtem spanyolul tanulni. Van bármi tippetek?” – olvasható Anna Lewandowska hivatalos Instagram-oldalán, a történetei között.

Legfrissebb hírek

Bayern München: Musiala az év végén térhet vissza

Német labdarúgás
6 perce

Óriási költekezést csap az Atlético – a végszámlát már a szaúdi tulajdonos rendezi?

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 10:44

Luis Díaz a Liverpooltól a Bayern Münchenhez szerződött – hivatalos

Német labdarúgás
Tegnap, 10:17

Nőnek a bevételek, de nem szórja a pénzt a Dortmund

Német labdarúgás
2025.07.28. 13:27

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.07.27. 14:39

Real Madrid: világrekord költségvetés, világverő csapat?

Spanyol labdarúgás
2025.07.25. 11:01

Ismét megműtik Ter Stegent, nem hagyja el a Barcelonát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 18:49

„Olyan, mintha hazatértem volna” – Rashford a Barcelonáról

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 11:01
Ezek is érdekelhetik