Barcelona: Haaland csak kétéves szerződést akar, ezért nem tudnak megállapodni

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2022.03.17. 15:52
null
Sajtóhírek szerint Erling Haaland feltételeit nem tudja teljesíteni a Barcelona, így valószínűtlen, hogy a katalánoknál folytassa karrierjét (Fotó: AFP)
Sajtóhírek szerint a Barcelona kiszállt az Erling Haaland megszerzéséért folytatott harcból – ennek pedig ezúttal kevésbé a játékos fizetési igénye, mint inkább a szerződés tervezett hossza az oka. A FootballTransfers szerint a norvég csatár legfeljebb két évre lenne hajlandó aláírni új állomáshelyén ­– a kétéves ötlet mögött pedig többen a játékos ügynökét, Mino Raiolát vélik.

 

A FootballTransfers beszámolója szerint a Barcelonának ilyen körülmények között egyszerűen nem éri meg kifizetni nyáron Haaland átigazolási díját, amelyet 70–75 millió euróra becsülnek. A mindössze kétéves szerződés túl nagy rizikóval járna a csapat számára, elég csak belegondolni abba, hogy ha nem tudnak hosszabbítani, esélyük sincs arra, hogy a mostani vételár megtérüljön.

A beszámoló szerint Mino Raiola, Haaland ügynöke az, aki igazából köti az ebet a karóhoz, és nem akar ennél hosszabb megállapodást. Az állítólagos ok az, hogy így ügyfelének nagyobb szabadsága lenne a jövőben, és ha nem jön be a barcelonai kaland, könnyebben válthat. Ugyanakkor azt sem nehéz kitalálni, hogy a játékosügynöknek is annál jobb, minél gyakrabban kell tárgyalni új és még újabb szerződésekről – annál többször lehet zsíros osztalékot bezsebelni. A tendencia szintén világos: a legnagyobb sztárok inkább hagyják kifutni a szerződésüket adott klubjuknál, hogy aztán az átigazolási díj helyett a saját aláíráspénzük, osztalékuk legyen nagyobb...

A lap megjegyzi, mivel 2022 és 2024 nyara között valószínűtlen, hogy jelentősen visszaesne a formája ­– így pedig a posztot és a teljesítményt tekintve is megfelelő alternatíva Haalandhoz képest – Robert Lewandowski lehet a katalánok új kiszemeltje a támadósor közepére.

A Bayern München lengyel támadója nyáron a szerződése utolsó évébe lép és sajtóhírek alapján egyáltalán nem biztos, hogy meg akarja majd hosszabbítani. Korábban a spanyol és az angol élvonal csapatairól pletykálták, hogy ott lehet a 33 éves játékos lehetséges új állomáshelye a visszavonulás előtt.

Haaland kontraktusa eközben 2024 nyaráig érvényes Dortmundban, ám a német sajtóhírek, sőt már a BVB vezetőinek nyilatkozatai is arról árulkodnak, aligha marad júliusnál tovább sárga-feketében.

 

Legfrissebb hírek

Yaakobishvili Áron meghosszabbította szerződését a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
8 órája

Dupla Tízes: minden idők egyik legjobb elődöntője után Inter–PSG a BL-fináléban

Bajnokok Ligája
2025.05.08. 19:48

Rutinos játékvezető bíráskodik a vasárnapi El Clásicón

Spanyol labdarúgás
2025.05.08. 11:13

Mindkét spanyol gigásznak a szénhidrát a veszte, előre ivott a medve bőrére a Barca? – BL-mémek

Bajnokok Ligája
2025.05.07. 15:26

Szavazás: milyen volt a játékvezetés az Inter–Barcelona BL-elődöntőn?

Bajnokok Ligája
2025.05.07. 13:51

Martínez, Dumfries és Raphinha is illusztris társaságban, pazar formában védő Sommer – BL-legek

Bajnokok Ligája
2025.05.07. 11:52

Néhány Inter-drukker ráfizetett arra, hogy Raphinha góljánál elindult hazafelé – videó

Bajnokok Ligája
2025.05.07. 11:03

Interstellar, mitikus Inter — így ünnepelték a döntőbe jutást az olasz sportlapok

Bajnokok Ligája
2025.05.07. 10:18
Ezek is érdekelhetik