Barcelona: a klub elnöke szerint nincs szó Messi visszatéréséről

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2022.03.29. 13:51
null
Az FC Barcelona elnöke nem gondol Messi visszatérésére (Fotó: AFP)
Lionel Messi nem fontolgatja, hogy visszatér korábbi sikerei színhelyére, az FC Barcelonához – jelentette ki a katalán futballklub elnöke.


Joan Laporta a RAC1 katalán rádiónak azt mondta: nem kapott olyan üzenetet a francia PSG argentin támadójától, hogy szeretne ismét korábbi együttesében játszani.

„Fiatal csapatot építünk. Leo a világ legjobb játékosa, de nem gondolunk a visszatérésére” – fogalmazott Laporta.

A múlt héten a Barca vezetőedzője, Xavi – aki labdarúgóként évekig játszott együtt Messivel a katalánoknál – a Mundo Deportivo című sportlapnak azt nyilatkozta, hogy az FC Barcelona kapui bármikor nyitva állnak a hétszeres aranylabdás előtt.

Miután a katalán klub a spanyol bajnokság pénzügyi szabályai miatt nem tudott új szerződést kötni vele, Messi 2021 augusztusában távozott a Paris Saint-Germainhez a Barcától, amelyben 2004 óta futballozott. A 34 éves argentin előző együttesével tízszer végzett az élen a spanyol bajnokságban, nyolcszor hódította el a spanyol Szuperkupát és hétszer a Király Kupát. Emellett négyszer szerzett Bajnokok Ligája-elsőséget, s három-három alkalommal nyert európai szuperkupát és klubvilágbajnokságot.

MTI

Legfrissebb hírek

Szerződést hosszabbított Lamine Yamallal a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 20:40

Raúl bejelentette, hogy elhagyja a Real Madridot

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 13:50

„Úgy érzem, hazatértem” – Xabi Alonso aláírta szerződését a Real Madriddal

Spanyol labdarúgás
2025.05.26. 13:58

Lewandowski duplázott, a Barcelona sima győzelemmel búcsúzott az idénytől

Spanyol labdarúgás
2025.05.25. 22:59

Xabi Alonso a Real Madrid új edzője – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.25. 12:12

Győzelmével megmenekült az Espanyol; a Leganés hiába intézte el simán Nikitscheréket, kiesett

Spanyol labdarúgás
2025.05.24. 23:15

Egy gól elég volt a Barca ellen, az Arsenal nyerte meg a női Bajnokok Ligáját

Bajnokok Ligája
2025.05.24. 20:07

A Real Madrid győzelemmel búcsúztatta Modricot és Ancelottit

Spanyol labdarúgás
2025.05.24. 18:29
Ezek is érdekelhetik