Diego, Isten ökle – az edző, aki saját képére formálta az Atlético Madridot

Arra gondoltunk, Sztárportré rovatunkban ideje lenne a spanyol bajnoki címvédő Atlético Madridból is bemutatni valakit. Szóba került Luis Suárez, Antoine Griezmann, Jan Oblak, Joao Félix neve is, de be kellett látnunk: ennek a csapatnak a legnagyobb sztárja mégiscsak a vezetőedzője, Diego Simeone. Az 1996-os bajnokcsapatban még balhátvédként és bal oldali középpályásként volt meghatározó figura, de amióta 2011-ben visszatért Madridba, a hatása még erőteljesebb.

Alig néhány olyan trénert lehet kiemelni a futballvilágból, aki olyan markánsan a saját képmására tudta formálni a csapatát, ahogyan Diego Simeone – és persze nem mellékesen ehhez világraszóló sikerek is társultak. Jól érzékelteti szerepét a madridi egyesület életében, hogy amikor 2015 szeptemberében a Villarreal elleni bajnokin a 211. mérkőzésén irányította az Atléticót, már azzal klubrekorder lett, és azóta eltelt hat és fél év…

Futballistaként is világhírű volt, de edzőként kétségtelenül még játékos-pályafutását is túlszárnyalja. Labdarúgóként többek között spanyol és olasz bajnok, UEFA-kupa-győztes volt, kétszer nyert Copa Américát az argentin válogatottal, amelynek mezét 108-szor viselte. Noha sokaknak az ugrik be róla elsőként, hogy az 1998-as világbajnokság Anglia elleni nyolcaddöntőjében hátulról letarolta David Beckhamet, akit azután kiállítottak, mert a földön fekve megrúgta az erre alaposan rájátszó argentint. Az alattomosság bélyegét az általa edzőként irányított csapatokra is szívesen rásütik – sokszor nem is alaptalanul –, de a sportban mégiscsak helytelen lenne elítélni azt a megalkuvás nélküli győzni akarást, szenvedélyességet és kérlelhetetlenséget, amelyet büszkén képvisel. Ahogyan maga fogalmazta meg egy Uruguay elleni meccs előtt játékstílusa lényegét: „Mindig úgy játszom, hogy ott a kés a fogaim között.” És ezt a hozzáállást várja el edzőként is a játékosaitól. Miként hazája legnagyobbja, a huncutságoktól szintén nem berzenkedő „másik” Diego „Isten keze” lett az angolok ellen kézzel szerzett gólja nyomán, Simeone edzőként valódi pöröly, egyenesen „Isten ökle”. De enélkül az attitűd nélkül aligha lehetne a XXI. század azon két vezetőedzőjének egyike – Rafa Benítez mellett –, aki spanyol bajnoki címet tudott nyerni a Real Madrid és a Barcelona ellenében. Sőt, az elmúlt 25 évben csak hatszor fordult elő, hogy ne a Real, Barca páros valamelyik tagjáé lett volna az aranyérem, és ebből háromszor Simeone is tett erről: egyszer játékosként, kétszer edzőként…

Pedig amikor 2011 decemberében elfoglalta a kispadot az Atléticónál, senki sem sejthette, hogy újabb aranykorszak küszöbén áll a klub. A csapat éppen 10. volt a La Liga tabelláján, négy pontra a kieséstől, a kupából már kizúgott az Albacete ellenében. A spórolás jegyében az egyesület néhány hónappal korábban vált meg Sergio Agüerótól, Diego Forlántól és David de Geától… Tizenegy év alatt 14 edző fordult meg az öltözőben.

Elődje, Gregorio Manzano fél évet kapott a bizonyításra, és lehet, hogy az argentinnak sem jutott volna több, ha nem klublegendaként tér vissza a Vicente Calderón Stadionba. Gyorsan stabilizálta a helyét azzal, hogy a bajnokság végére a tizedikről az 5. helyre hozta fel a csapatot, és csak két pont hiányzott a BL-szerepléshez. De az első teljes madridi idényében már az is összejött, és azóta sem hiányzott az „Atleti” Simeonéval a BL-főtábláról. Ráadásul rögtön megnyerte az Európa-ligát 2012 májusában (Bukarestben 3–0 a Bilbao ellen), aztán augusztusban 4–1-re kivégezte a BL-győztes Chelsea-t a Szuperkupa-meccsen. És a győzelem ízét újra megérző együttes 2013-ban elhódította a Király-kupát is, 17 év szünet után – ráadásul a Real Madrid elleni döntőt az ellenfél szentélyében, a Santiago Bernabéu Stadionban rendezték.

„Nem lehet összehasonlítani, ég és föld a különbség – válaszolta a brazil Miranda 2013-ban, amikor arra kérték, vesse össze Manzanót és Simeonét. – Olyan, mintha új csapathoz igazoltam volna. Simeone hatalmas edző, aki minden játékosából kihozza a maximumot.” Filipe Luís, a brazil balhátvéd pedig így méltatta a brit FourFourTwo magazinban: „Különösen azt becsülöm benne, hogy nem alkudozik senkivel, még az ügynökökkel, klubvezetőkkel sem. Azt a csapatot rakja össze, amelyiket akarja.”

„Agresszív, erős, kombinatív és eltökélt együttest akarok” – fogalmazta meg hitvallását Simeone 2011-es kinevezésekor, és nem vádolható azzal, hogy ne tartaná magát ehhez. A 2016-os, Bayern München elleni BL-elődöntő előtt háborús hasonlattal élt. „A stílusunk ugyan különbözik a Bayernétől, de tudni kell, hogy egy háborúban nem a nagyobb sereg győz, hanem az, amelyik okosabban használja a katonáit” – fogalmazott. A játékosok jönnek-mennek, de a csapat stílusa nem változik. Ha nem látnánk az arcokat és mezeket, csak egy számítógépes grafikán figyelnénk a játékot, akkor is felismernénk a Simeone-tizenegyet a stílusjegyek alapján.

Legfeljebb egy olasz együttesnek nézhetnénk még, mert az itáliai műhely jegyei erősen érezhetők az Atlético játékán. Érett taktika, stabil és kőkemény védekezés, taktikai szabálytalanság, időhúzás, kiváló kontrajáték, lelki hadviselés – néhány a közös jellemzők közül. És nem szeretik, ha az ellenfél sokáig tartogatja a labdát, olyankor koccannak a bokák, finom utalásképpen.

Simeone játékosként és edzőként is járta az olasz iskolát. Játszott a Pisában, eltöltött két évet az Internazionaléban, majd négyet a Lazióban, edzőként pedig irányította a Cataniát. Edzői pályafutása második állomásán az Estudiantesből 2007-ben 23 évnyi várakozás után faragott bajnokcsapatot, rögtön első nekifutásra. Majd 2008-ban már a River Plate-tel nyerte meg a Clausurát.

Madridban nem várhatták el tőle a bajnoki aranyat. Amikor 2013 nyarán a második teljes idényét kezdte meg a csapat élén, a fogadóirodáknál 66-szoros szorzóval adták az Atlético bajnoki elsőségét. Aztán az első nyolc meccset sorozatban megnyerte az Atlético – és ebben benne volt a Real Madrid idegenbeli 1–0-s legyőzése is –, s máris 14-szeresre olvadt az odds. Ám még akkor is érdemes volt fogadni rá, mert a feltett pénz bőven fialt: a Diego Costa, David Villa, Koke, Gabi, Thibaut Courtois, Arda Turan vagy Diego Godín nevével fémjelzett csapat megtörte a Real Madrid és a Barcelona kilenc éve tartó uralmát. A szurkolótábor a nagy hadvezért éltette. „Olé, olé, olé, Cholo Simeone” – volt a legtöbbször hallható refrén a madridi Fuente de Neptunón, ahol az Atlético hívei a bajnoki címet ünnepelték.

„A kemény munka volt a siker titka. Ez az Atlético történetének egyik legfontosabb napja – a Barcelona pályáján lettünk spanyol bajnokok. Csodás látvány piros-fehérbe öltözve látni Madridot, de nekünk már a következő szombatra kell készülnünk” – mondta a szakvezető, utalva Real Madrid elleni BL-döntőre, amelybe kereken 40 év után jutott el másodszor az együttes, útjából az AC Milant, a Barcelonát és a Chelsea-t is eltakarítva. A bajnokság utolsó meccsén, a Barca ellen Diego Godín volt a megmentő, az ő gólja kellett az aranyat jelentő 1–1-hez, és az uruguayi középhátvéd lehetett volna a lisszaboni BL-finálé hőse is, a fejesével egészen a 93. percig vezetett az Atlético, ám akkor Sergio Ramos egyenlített, a hosszabbításban pedig vágott még hármat a Real. A visszavágásra két évvel később jött el a lehetőség, a Simeone-csapat megint BL-döntőbe jutott – a Barcelonát és a Bayern Münchent is kiejtve –, és Milánóban megint a Real Madrid várt rá. Ezúttal az 1–1 utáni tizenegyespárbajban győztek Cristiano Ronaldóék.

A legnagyobb diadal, a BL-siker tehát továbbra is várat magára, de hasonlóan nagy tett volt a 2021-ben másodszor is elhódított spanyol bajnoki cím, újabb hétéves Barca, Real hegemóniát törve meg. Ám a trófeáknál, kupáknál is nagyobb fegyvertény, hogy Simeone újraszínezte a klubról alkotott általános képet. „A történelmi hányattatásaink miatt sokáig úgy neveztek minket, hogy »Pupas«, a szó azt jelenti: szerencsétlen – magyarázta a csapat saját nevelésű játékosa, a klubot 2018-ig szolgáló Gabi még az első bajnoki cím után. – De ma már senki sem mondhatja ezt. És ez Simeonénak köszönhető.”

BEST OF DIEGO SIMEONE

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2022. február 26-i lapszámában jelent meg.)