Real: ilyen közel volt, hogy Neymar Madridba szerződjön – kép

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2022.01.25. 14:48
null
Egészen máshogy is alakulhatott volna a brazil klasszis karrierje (Fotó: as.com)
A PSG brazil klasszisának, Neymarnak tizenhat éve lehetősége nyílt arra, hogy a Real Madridba igazoljon, de az üzlet végül soha nem jött össze.


Neymar még 2006-ban utazott a spanyol fővárosba, hogy próbajátékon vegyen részt a Real Madridban. Ekkor 14 éves volt a brazil tehetség – három évvel később mutatkozott be a Santosban.

A „királyi gárda” állítólag hosszú távú szerződést ajánlott Neymarnak, aki viszont az édesapja tanácsára nem fogadta el azt, s inkább visszatért Brazíliába. A többi már történelem: 2009-ben először lépett pályára a felnőttek között a Santos színeiben, majd 2013-ban a Barcelonához, s onnan 2017-ben a Paris Saint-Germainhez igazolt.

Neymar próbajátékon is volt a Realban (Fotó: as.com)
Neymar próbajátékon is volt a Realban (Fotó: as.com)

Már korábban is láthattunk képeket Neymarról Real-mezben, viszont a spanyol As hosszú évek után megosztotta azt a fotót is, amelyen Neymart regisztrálták a klubnál a próbajáték előtt.

A Marca arról számolt be, hogy a madridi edzőket lenyűgözte Neymar, s mindenképp szerződtetni akarták – minden bizonnyal Dani Carvajal és Pablo Sarabia is a csapattársa lett volna.

„Bementem az öltözőbe, hiszen mindig köszöntöttük az új fiúkat. Ott volt egy kicsi, vékony srác rövid hajjal. Először csak arra tudtam koncentrálni, milyen sovány, de aztán egy igazi topfutballistát láttam benne” – mondta a Real Madrid egyik korábbi segédedzője, aki Neymar próbajátéka alatt dolgozott.

Neymar és édesapja a Bernabéuban
Neymar és édesapja a Bernabéuban

 

Legfrissebb hírek

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

Balhé Mallorcán: felfüggesztette csapatkapitány-helyettesét a baleári klub

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 14:27

Jackson mégis a Bayernben folytatja, a Pool egyik üzlete kútba esett – így telt a transzferpiac záró napja az elitligákban

Minden más foci
2025.09.02. 01:30

Nemcsak a Barcelona, a VAR is besült a Rayo Vallecano otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.09.01. 16:13

Yamal büntetője kevés volt, Madridban vesztette el hibátlan mérlegét a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.08.31. 23:30

Balhátvéd távozott a Liverpooltól; lemondott Jacksonról a Bayern – vasárnapi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.31. 23:22

Gólt kapott a 94. percben, így már nem százszázalékos a Villarreal

Spanyol labdarúgás
2025.08.31. 21:20

A VAR három gólt is elvett a Real Madridtól

Spanyol labdarúgás
2025.08.30. 23:23
Ezek is érdekelhetik