Király-kupa: bedobtak egy rudat, félbeszakadt a Betis–Sevilla

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2022.01.15. 22:38
null
A mérkőzés nem, csak a tanácskozás folyik (Fotó: AFP)
Nem sokkal az első félidő vége előtt félbeszakadt a Betis–Sevilla mérkőzés a spanyol labdarúgó Király-kupában, miután egy, a lelátóról bedobott tárggyal eltalálták Joan Jordánt a fején. A Sevilla játékosát később kórházba szállították kivizsgálásra.

 

A mérkőzés az első félidő vége felé járt. Papu Gómez megszerezte a vezetést a Sevillának a 35. percben, négy perccel később Nabil Fekir szögletből (!) egyenlített. A Fekir gólja után közvetlenül a lelátóról berepült egy hosszúkás tárgy, amely eltalálta Joan Jordánt a fején. A Sevilla játékosa a földre rogyott, ápolták, de a sérülése nem tűnt súlyosnak.

Rövid tanácskozás után Ricardo de Burgos játékvezető leterelte a játékosokat a pályáról. Egyelőre nem tudni, mikor folytatódik a mérkőzés.

FRISSÍTÉS

22.50: A Marca arról számolt be, hogy a Betis játékosai elköszöntek a szurkolóktól, majd bevonultak az öltözőbe.

22.57: A Spanyol Labdarúgó-szövetség (RFEF) hivatalosan is bejelentette, hogy félbeszakítja a mérkőzést, és ma már biztosan nem folytatják.

 


 

23.12: a Marca értesülése szerint Joan Jordánt kórházba szállították kivizsgálásra. A játékos fejfájásra panaszkodott.

A játékvezető és a rúd (Fotó: Marca)
A játékvezető és a rúd (Fotó: Marca)

 

SPANYOL KIRÁLY-KUPA
NYOLCADDÖNTŐ
Betis–Sevilla 1–1
(Fekir 39., ill. P. Gómez 35.) – a 40. percben félbeszakadt

Legfrissebb hírek

„Rémálomból diadalmenet” – angol és spanyol sajtóreakciók a Konferencialiga-döntőre

Európa-konferencialiga
2025.05.29. 10:40

A Chelsea megnyerte a Konferencialigát is!

Európa-konferencialiga
2025.05.28. 22:58

Konferencialiga: angol–spanyol döntők – ez a statisztika nem a Chelsea mellett szól

Európa-konferencialiga
2025.05.28. 14:20

„Apa-fia” csata a serlegért a Konferencialiga döntőjében

Európa-konferencialiga
2025.05.28. 06:35

La Liga: a Betis döntetlennel hangolt a Konferencialiga-döntőre

Spanyol labdarúgás
2025.05.23. 22:58

A Barca diadala miatt megváltoztatták a Real Madrid meccsének időpontját, majd visszatáncoltak

Spanyol labdarúgás
2025.05.16. 12:01

Sorozatban tizedszer kapott ki a Valladolid; immár hat meccse nyeretlen a Real Sociedad

Spanyol labdarúgás
2025.05.13. 23:33

Nikitscher és csapata sorozatban kilencedszer kapott ki; a hajrában nyerte meg meccsét a Villarreal

Spanyol labdarúgás
2025.05.10. 20:39
Ezek is érdekelhetik