Joaquín, az elnyűhetetlen matador – a Betis legendájára 40 évesen is lehet számítani

Kedélyesen beszélgetett a műsorvezetővel, amikor letettek elé egy tyúkot. A spanyol El Hormiguero talk show vendége volt, éppen arról beszélt, hogy profi labdarúgóként a szerződése milyen hobbik gyakorlásától tiltja el, amikor a forgatás kezdett szürreális fordulatot venni. A házigazda felvetette, hogy úgy hallotta, hipnotizőrként is megállná a helyét, és mire Joaquín kettőt pislogott, az egész stúdió azt várta tőle, hogy bűvölje meg az állatot. A futballista a tőle telhető legnagyobb komolysággal állt a feladathoz. Rátette kezeit a tyúkra, és miközben beszélt hozzá, addig simogatta a fejét, amíg ott nem maradt mozdulatlanul az asztalon, hogy aztán a „mágus” hatalmas mosollyal az arcán begyűjtse a közönség elismerését.

„Művész, showman, kivételes egyéniség – jellemezte a Real Betis 40 éves középpályását Rafael Pineda, az El País újságírója, aki az első nagyobb lélegzetű interjút készítette vele 2000-ben, amikor az utánpótlásból érkezve berúgta az első csapat ajtaját. – Egész Sevillában imádják. Rendkívül alázatos neveltetést kapott, szinte a családja minden tagját gazdaggá tette már, de sohasem viselkedett úgy, mintha sztár lenne. Átlagos srác, mindig a földön jár, és mindenkinek segít, akinek csak tud. Ha befejezi a pályafutását, el tudom képzelni, hogy a média, mondjuk a televíziózás világában helyezkedik el.”

Elképzelhető, hogy Joaquín az utolsó mondattal nem értene egyet. Gyerekként sokkal inkább a bikaviadalok vonzották. Abban a népes családban, amelyben felnőtt, ez emelte ki hét testvére közül, az édesanyja azonban megtiltotta neki, hogy az arénákban vörös posztót lengetve az életükért küzdő állatokat ingerelje. Maradt a jóval békésebb futball, amelyben nagybátyja annyira tehetségesnek találta, hogy amikor naponta a Real Betis utánpótlásának edzésére kellett utaznia, magára vállalta a Cádiz és Sevilla közötti 130 kilométeres vonatút költségeit. Joaquín rászolgált a bizalomra, 19 évesen beverekedte magát az első csapatba, és lendületes, technikás játékával nemcsak a szurkolók rajongását nyerte el, hanem José Antonio Camacho figyelmét is felkeltette. A spanyol válogatott szövetségi kapitánya a 2002-es világbajnokság előtti felkészülési mérkőzésekre behívta a keretbe, és mindössze 180 perc játéklehetőség után vitte magával a tornára.

„Akkor indult be a karrierje, ám a világbajnokságon történtek mintha a kivonatát képezték volna későbbi pályafutásának  – idézi Caye­tano Ros spanyol sportújságíró véleményét a Bleacher Report. – A Dél-Afrika elleni győztes csoportmérkőzésen gólpasszt adott, a Dél-Korea elleni negyeddöntőben viszont a mennyből a pokolba jutott. A botrányos játékvezetéséről elhíresülő találkozó hosszabbításában elrobogott védője mellett a szélen, az alapvonal előtt középre adott, ám Fernando Morientes hiába fejelt a kapuba, a partjelző tévesen azt jelezte, hogy a labda elhagyta a játékteret. A tizenegyesrúgásoknál aztán ő volt az egyedüli, aki rontott, így Spanyolország kiesett.”

A történtek után a spanyol sajtó nem csinált Joaquínból bűnbakot, s ennek nagy szerepe volt abban, hogy a fejlődése töretlen maradt, és 2005-ben a Betis játékosaként felért a csúcsra: megnyerte a Spanyol Kupát. Pályafutása első trófeája rengeteget jelentett neki, a serleget a néhány héttel később tartott esküvői ceremóniájára is magával vitte, és a lagzira az egész csapatot meghívta. A következő idényben a Bajnokok Ligájában is megmutatta magát, és mivel egyre több kérője akadt, törvényszerű volt, hogy távozik a Betistől. Érdeklődött iránta a Barcelona, a Real Madrid, leginkább viszont a Valencia CF akarta, és az egyesület történetének akkori legdrágább igazolásaként 25 millióért meg is szerezte. Látszólag minden adva volt ahhoz, hogy a spanyol labdarúgás egyik legjobb futballistája legyen, laza életstílusa azonban nem nyerte el a klub edzőinek a tetszését.

„A klasszisa vitathatatlan volt, mindig minőségi játékot nyújtott, és lehetett rá számítani a pályán, a hozzáállását viszont sok kritika érte  – világította meg a problémát Cayetano Ros.– Quique Sánchez Flores kérte a szerződtetését, és ugyan elégedett volt vele, mindig keményebb munkára ösztönözte. Nem csoda, hiszen a klub rengeteg pénzt fektetett bele, és a vezetőség a szakmai stábbal együtt azt várta, hogy minden tekintetben világklasszis szinten teljesítsen. Ennek nem tudott megfelelni. Az edzőváltás is a lehető legrosszabbul sült el neki, Ronald Koe­mannal egymás ellentétei voltak. Rengeteget vitáztak, Joaquín egy ízben részegesnek és amatőrnek nevezte a holland szakembert, aki válaszul kihagyta a csapatból. Nem fogadta el, hogy futballistájának szüksége van a lazításra.”

Joaquín ugyanis nem mindig volt jó fiú. Ahogy kirepült a családi fészekből, és a saját lábára állt, belevetette magát az éjszakába. Még a Real Betisben játszott, amikor egy alkalommal az egész éjszakát egy night clubban töltötte. A poros padló miatt a cipője tiszta kosz lett, és amikor másnap ugyanabban ment edzésre, az edzője rögtön gyanút fogott. A magyarázatot, miszerint futva érkezett a foglalkozásra, elengedte a füle mellett, és az erős alkoholszagot árasztó fiatal középpályást inkább hazaküldte aludni. A sevillai klubnál megbocsátották a kihágást, hiszen tudták, Joaquín a pályán mindent megtesz, hogy javítsa botlását, Valenciában azonban nem jártak neki előjogok. A kevés játéklehetőség miatt egyre frusztráltabb lett, és egy elhibázott interjú miatt 2007-ben a nemzeti együttes ajtaja is becsukódott előtte.

„A válogatottnál káosz uralkodik, és Luis Aragonésnek fogalma sincs, mit tegyen ellene. Tudom, hogy amit mondok, nem segít, de sajnos így érzem” – nyilatkozta az egyik spanyol rádiócsatornának a válogatott Észak-Írországban elszenvedett 3–2-es Európa-bajnoki selejtezős veresége után. Lehet, hogy az adott pillanatban igaza volt, a szövetségi kapitány azonban később kijuttatta Spanyolországot a 2008-as tornára, és egészen a trófeáig vezette. Joaquin további nyolc mérkőzést játszott még Aragonés csapatában, ám a kontinensviadalra utazó keretbe nem került be, ahogyan a 2010-es világbajnokság megnyeréséről és a 2012-es Eb-győzelemről is lemaradt. Vigaszt a Spanyol Kupa második megnyerése sem igazán jelentett, a Getafe ellen 3–1-re megnyert döntőben egy percet sem kapott.

Futballozni persze nem felejtett el, amint lehetősége volt elhagyni a Valenciát, a Málagához szerződött, amellyel a Bajnokok Ligája 2012–2013-as kiírásában a negyeddöntőig menetelt. Az idény végén légiósnak állt, két évet töltött a Fiorentinánál, mielőtt 34 évesen úgy döntött, ideje hazatérni a Real Betishez. Mindenki azt hitte, levezetni érkezik, az évek azonban mintha nem fognának rajta, még mindig képes segíteni a csapatot. Harmincnyolc évesen és száznegyven naposan megszerezte élete első mesterhármasát, így ő lett a spanyol élvonal legidősebb triplázója, megdöntve Alfredo Di Stéfano (37 év, 255 nap) rekordját. Az Európa-liga 2021–2022-es évadában mind a négy eddigi csoportmérkőzésen, így a Ferencváros ellen (3–1) a Groupama Arénában is kezdőként lépett pályára, és a november 25-i sevillai visszavágón is számol vele Manuel Pellegrini vezetőedző.

„A legtöbb futballista az ő korában már képtelen magas szinten teljesíteni, elképesztő, hogy rá még mindig lehet számítani  – jegyezte meg Manu Sainz, a Diario AS újságírója. – Mire egy játékos betölti a harmincötöt, általában teljesen kiég. A csatár elfelejt gólt szerezni, a védő lelassul, Joaquín azonban inkább változtatott a játékán. A szélek helyett a pálya közepe felé koncentrálja az erejét, jobban érti a futballt, érettebb lett. Ráadásul nem Szaúd-Arábiában, hanem a világ egyik legerősebb ligájában.”

A titok a futballista szerint a jó genetikában rejlik, és abban, hogy egyre jobban figyel a regenerációra. A madridi As-nak elárulta, hogy édesanyja hatéves koráig szoptatta, erre vezeti vissza, hogy egy hónapnál hosszabb ideig nem sújtotta sérülés. Rendszeresen jógázik, sokat pihen, szabadidejét a családjával és a barátaival tölti, mindezek ellenére, ha nem az őt legendaként tisztelő Betis közönsége előtt játszana, már valószínűleg szögre akasztotta volna a stoplist.

„Lehet, hogy az idény végén visszavonulok – ismerte el Joaquín novemberben a Marcának. – A minap együtt játszottam a gyerekeimmel, szóba került, hány éves vagyok, és rájöttem, hogy eljárt felettem az idő. Szeretnék kiélvezni mindent, amit a futball még adhat, de egyre biztosabb vagyok benne, hogy ez az évad lesz profiként az utolsó. Szeretnék maradandót alkotni, a bajnokságban európai kupaszereplést érő helyen végezni a csapattal, az Európa-ligában pedig minél tovább jutni.”

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2021. november 20-i lapszámában jelent meg.)