Barcelona: Xavi Lipcséből pótolhatja Agüerót – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2021.11.10. 16:49
null
Dani Olmo ismét a Barcelona kiszemeltjei között (Fotó: AFP)
A Bild információi szerint a Barcelona ismét megpróbálja „hazacsábítani” a La Masián nevelkedett Dani Olmót. Sajtóhírek szerint a spanyol labdarúgót akár középcsatárként is kipróbálná a klub új vezetőedzője, Xavi, aki Olmo téli szerződtetésével találna alternatívát Sergio Agüero hiányára, amennyiben az argentin támadó a vártnál hosszabb időt lesz kénytelen kihagyni a szívproblémái miatt.

 

Dani Olmo neve újra meg újra szóba kerül az FC Barcelonánál, ám a klub megroggyant anyagi helyzete miatt ezen a nyáron nem volt reális esély a „hazatérésére”. Ronald Koeman vezetőedző más prioritásokat határozott meg a keret átalakításakor. Mindez megváltozhat a télen: a Bild szerint legalábbis reális esélye lehet annak, hogy Xavi valóban visszacsábítsa a 16-szoros spanyol válogatott játékost a katalánokhoz.

Olmo 9 éves korától pallérozódott a Barcelona akadémiáján, majd 2014-ben, 16 esztendősen lépett egy merészet, és Horvátországba, a Dinamo Zagrebhez szerződött, ahol nem sokkal később már a felnőttcsapatnál kapott lehetőséget. A 23 éves, a középpályán és a támadósorban egyaránt bevethető futballista 2020-ban 22 millió euróért cserébe szerződött a Leipzighez, ahol azóta 45 bajnokin kapott lehetőséget, nyolc gólt szerzett és 11 gólpasszt osztott ki.

Ez az idény ugyanakkor nem indult jól számára: 11 forduló alatt mindössze négy Bundesliga-meccsen tudott pályára lépni különböző izomsérülések miatt.

A Bild azt írja, a Barcelona vezetősége azután kezdett ismét Olmo megszerzésén gondolkodni, hogy Sergio Agüero hosszabb időre partvonalon túlra szorult szívproblémák miatt.

A katalánokhoz vezetőedzőként múlt héten visszatért Xavi állítólag szívesen kipróbálná középső támadóként Olmót, aki a biztosítékot jelentené arra az esetre, ha Agüero visszatérése a reméltnél később jön csak össze és az argentin akár a tavaszi idény jelentős részét is kihagyni kényszerül majd.

Legfrissebb hírek

Nem született döntés a zöld-fehér rangadón, az Elche bravúrponttal tért vissza a La Ligába

Spanyol labdarúgás
6 órája

Nem minden a pénz: ilyen csapatot lehet összehozni ingyen a La Ligában

Spanyol labdarúgás
16 órája

Elaltatta magát az Atlético Madrid, és kikapott az Espanyoltól

Spanyol labdarúgás
2025.08.17. 23:31

A regisztrációs problémák ellenére a Getafe győzelemmel rajtolt, nyert az Athletic Bilbao is

Spanyol labdarúgás
2025.08.17. 21:28

Flick saját csapatát kritizálta a Barcelona könnyed győzelme után

Spanyol labdarúgás
2025.08.17. 14:08

Az Alavés hajrágóllal győzte le a Levantét

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 23:40

Két mallorcai piros, három barcelonai gól, a címvédő könnyed győzelemmel kezdte a La Liga új idényét

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 21:33

Willi Orbán főszereplő volt a Lipcse kupameccsén: gól és gólpassz 25 perc alatt – videó

Német labdarúgás
2025.08.16. 16:45
Ezek is érdekelhetik