Barcelona: Xavi jóváhagyta, Dani Alves visszatér – sajtóhír

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.11.12. 19:41
null
Minden jel arra utal, hogy Dani Alves visszatér a Barcelonához (Fotó: AFP)
Egybehangzó spanyol sajtóhírek, valamint az átigazolási ügyekben rendre jól értesült Fabrizio Romano olasz újságíró információi szerint Dani Alves szabadon igazolható játékosként visszatér az FC Barcelona labdarúgócsapatához.

 

A spanyol sajtóban megjelenő hírek szerint a katalán klub és a brazil futballista hamar megállapodott egymással a szerződés részleteiről, miután az együttes új vezetőedzője, Xavi jóváhagyta, sőt kifejezetten szorgalmazta korábbi csapattársa visszatérését.

Dani Alves fél plusz egy évre írhat alá a Barcához. A tervek szerint a 38 éves brazil futballista a jövő héten már a katalánokkal edzhet, és ekkor kerülhet sor a szerződtetésének hivatalos bejelentésére is.

Az As úgy tudja, Dani Alves „szinte ingyen” játszik majd a Barcelonában. Amennyiben a spanyol liga áldását adja rá, a tapasztalt labdarúgó azonnal Xavi rendelkezésére állhat – ellenkező esetben januártól segítheti ismét régi-új alakulatát.

Alves korábban 2008 és 2016 között futballozott a Barcában, amellyel többek között hat bajnoki címet és három Bajnokok Ligáját nyert. Utána játszott a Juventusban és a Paris Saint-Germainben is. Legutóbbi csapatától, a Sao Paulótól szeptemberben távozott, azóta szabadon igazolható.

Fabrizio Romano olasz újságíró már kész tényként kezeli Dani Alves visszatérését a Barcához


Legfrissebb hírek

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 14:39

Az FTC-ből távozó Ramírez a Lokomotiv Moszkvában folytatja – hivatalos

Minden más foci
2025.07.26. 16:55

Real Madrid: világrekord költségvetés, világverő csapat?

Spanyol labdarúgás
2025.07.25. 11:01

Ismét megműtik Ter Stegent, nem hagyja el a Barcelonát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 18:49

„Olyan, mintha hazatértem volna” – Rashford a Barcelonáról

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 11:01

Legkorábban 2026-ban térhet vissza a Barcelona a Camp Nouba

Spanyol labdarúgás
2025.07.22. 13:43

Futsal: Veszprémből érkezik a Barcelona új edzője – hivatalos

Minden más foci
2025.07.22. 12:17

Az Atalanta 70 millió euróért adta el Szaúd-Arábiába az olasz válogatott támadót – hivatalos

Minden más foci
2025.07.21. 21:48
Ezek is érdekelhetik