Barcelona: Xavi új szabályokat vezet be a javulás érdekében

Vágólapra másolva!
2021.11.09. 16:28
null
Xavi új szabályokat vezetett be (Fotó: AFP)
Mint ismert, hétfőn hivatalosan is bemutatták Xavit mint az FC Barcelona új vezetőedzőjét. A klublegendán érezhető, hogy nem viccel, ugyanis már az első sajtótájékoztatóján új szabályokat helyezett kilátásba. Szerinte ezek betartása pozitív változást hozhat a klub életébe.

 

„Új, szigorú szabályok lefektetésével kell kezdenünk. Ez nem arról szól, hogy keménykedjünk, hanem szükségünk van a normák kialakítására. Játékosként, amikor volt mihez igazodnunk az öltözőben, akkor minden rendben ment. Amikor nem, káosz uralkodott. Kell egy rendszer és profin kell viselkednünk” – idézte a Sky Sports Xavit, aki elmondta, a szabályok ellen senkinek sem lehet kifogása.

A Directo GOL nevű tv-programban a regulák közül hatot ismertettek:

1. A jövőben nem utazhat kénye-kedve szerint Piqué – a spanyol válogatottól már visszavonult játékos a szünetek ideje alatt ahelyett, hogy pihenéssel töltötte volna az időt, többször is üzleti utakra és teniszversenyekre utazott (például az Egyesült Államokba).

2. A játékosoknak több időt kell az edzőközpontban, a klub bázisán tölteniük.

3. A futballisták nem végezhetnek külön edzésmunkát.

4. Az utóbbi időben rendszeresnek tűnő sérülések megelőzése érdekében a Barcánál megújítják az orvosi szolgáltatásokat.

5. A Xavi által preferált játékstílus megkérdőjelezhetetlen.

6. A vezetőedző beleszólna a játékosok közösségi médiás szerepvállalásába is.

Legfrissebb hírek

FC Barcelona: továbbra is bizonytalan, mi lesz Ansu Fati sorsa

Spanyol labdarúgás
12 órája

A Barcába távozó kapus helyére az Újpest volt játékosát szerződtette az Espanyol

Spanyol labdarúgás
2025.06.19. 17:31

Itt a Barcelona első nyári igazolása! Ter Stegen tényleg távozik?

Spanyol labdarúgás
2025.06.18. 14:27

Matías Almeyda személyében egy „trófeamágnes” lett a Sevilla új vezetőedzője

Spanyol labdarúgás
2025.06.16. 19:54

Börtönre ítélték a Vinícius-bábut felakasztó Atlético-fanatikusokat

Spanyol labdarúgás
2025.06.16. 17:13

La Liga: előnybe került a Mirandés az osztályozón

Spanyol labdarúgás
2025.06.15. 21:25

A Nantes simán legyőzte a Barcát, és megszerezte a bronzérmet a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.06.15. 17:04

Összejött a német házidöntő a férfi kézi BL-ben, a Magdeburg drámai végjátékban ejtette ki a Barcát

Kézilabda
2025.06.14. 20:01
Ezek is érdekelhetik