Barcelona: volt csapattársa szerint Xavi tudja, mit kell tennie

Vágólapra másolva!
2021.11.22. 12:42
null
Puyol (jobbra) több száz meccsen játszott együtt Xavival, így igazán jól ismeri (Fotó: AFP)
Carles Puyol szerint a Barcelona új edzőjének, Xavi Hernándeznek „időt és bizalmat” kell adni ahhoz, hogy sikeres legyen – írta a Magyar Távirati Iroda.

 

„Először semmit sem nyertünk, aztán jó futballal mindent megnyertünk” – utalt a klub korábbi legendás csapatkapitánya arra, hogy az ő idejükben sem jöttek az eredmények rögtön az elején. Hozzátette: egykori csapattársa játékosként átélt nehéz pillanatokat is, tapasztalt, már csak ezért is tudja, hogy mit kell tennie.

A 41 Xavi, aki a katari al-Szaddtól érkezett, a hétvégén mutatkozott be a Barcelona kispadján, és csapata tizenegyesgóllal 1–0-ra megverte a városi rivális Espanyolt. A több fiatallal felálló Barcelona ugyan sokat támadott a szombati összecsapáson, de nem volt benne átütőerő, egyelőre nem nyújtott meggyőző játékot.

A Barcelona 13 mérkőzés után a hatodik helyen áll a La Liga tabelláján, tíz ponttal lemaradva az éllovas Real Madridtól.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Ángel Di María kihagyja a Barcelona elleni nyolcaddöntőt

Bajnokok Ligája
5 órája

Sikerült minimalizálni a veszteséget – visszatért Brazíliába a Barca „tigrise”

Spanyol labdarúgás
2025.02.28. 19:05

Neymar: Háromszor annyi pénzt kereshettem volna a Real Madridnál

Minden más foci
2025.02.28. 11:28

Real, Barca, PSG: az utánpótlás-nevelés csúcsán a topligákban

Minden más foci
2025.02.26. 14:35

Barcelonából indul jövőre a Tour de France

Kerékpár
2025.02.26. 11:51

Diego Simeone: Az Atlético Madrid gladiátorokból áll

Spanyol labdarúgás
2025.02.26. 07:55

FC Barcelona–Atlético Madrid: 0–2, 4–2, 4–4 – hihetetlen meccs volt

Spanyol labdarúgás
2025.02.25. 23:25

Szoros volt a verseny: olvasóink szerint (megint) a Real Madrid nyeri meg a Bajnokok Ligáját

Bajnokok Ligája
2025.02.25. 18:04
Ezek is érdekelhetik