Barcelona: a nagy bejelentés még várat magára, Sergi a Celtáról beszélt

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2021.11.05. 14:34
null
Az FC Barcelona megbízott vezetőedzője, Sergi (Fotó: AFP)
Mint ismert, a katari al-Szadd hivatalos közleményben jelezte, hogy megegyeztek az FC Barcelonával Xavi (Xavier Hernández) kivásárlását illetően, így a katalánok klublegendája vezetőedzőként térhet vissza korábbi klubjához. A Barca ezt követően nem sokkal sajtótájékoztatót tartott, a nagy bejelentés azonban elmaradt. Sergi, az ideiglenes edző a Celta Vigo elleni hétvégi bajnokiról beszélt.
Nagy várakozás előzte meg az FC Barcelona ma (pénteken) 13 órakor kezdődött sajtótájékoztatóját, hiszen alig egy órával azt megelőzően osztott meg hivatalos oldalán egy közleményt a katari al-Szadd, miszerint megegyeztek a katalánokkal a 41 éves tréner, Xavi kivásárlását illetően.

A Barca azonban nem jelentette be a klublegenda visszatérését, ehelyett a megbízott vezetőedző, Sergi beszélt a Celta Vigo elleni szombati bajnokiról.

„Megfontoltan, magabiztosan kell játszanunk, kontrollálnunk kell a labdát, mert a Celtának remek középpályásai vannak és általában ők is dominálni szeretnek a pálya ezen részében. Remélhetőleg működni fog, amit elterveztünk” – fejtette ki Sergi.

A Barcáról annyit mondott: „Elég jó ez a csapat ahhoz, hogy harcban legyen a bajnoki címért.”

SPANYOL LA LIGA
13. FORDULÓ
A SZOMBATI MÉRKŐZÉSEK
14.00:
Espanyol–Granada (Tv: Spíler2)
16.15: Celta Vigo–FC Barcelona (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!
18.30:Deportivo Alavés–Levante (Tv: Spíler2)
21.00: Real Madrid–Rayo Vallecano (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!

Az állás
1. Real Sociedad 12 7 4 1 17–10 +7 25
2. Real Madrid 11 7 3 1 26–12 +14 24
3. Sevilla 11 7 3 1 19– 7 +12 24
4. Atlético Madrid 11 6 4 1 18–10 +8 22
5. Real Betis 12 6 3 3 19–15 +4 21
6. Rayo Vallecano 11 6 1 4 18–12 +6 19
7. Osasuna 12 5 4 3 14–15 –1 19
8. Athletic Bilbao 11 4 6 1 11– 7 +4 18
9. FC Barcelona 11 4 4 3 16–12 +4 16
10. Valencia 12 4 4 4 18–17 +1 16
11. Espanyol 12 3 5 4 12–13 –1 14
12. Mallorca 12 3 5 4 11–17 –6 14
13. Villarreal 11 2 6 3 13–12 +1 12
14. Celta Vigo 11 3 1 7 10–14 –4 10
15. Elche 12 2 4 6 9–15 –6 10
16. Alavés 11 3 1 7 6–14 –8 10
17. Cádiz 12 1 6 5 11–19 –8 9
18. Granada 10 1 5 4 8–14 –6 8
19. Levante 11 6 5 11–20 –9 6
20. Getafe12138 6–18–12 6
Legfrissebb hírek

Dupla Tízes: minden idők egyik legjobb elődöntője után Inter–PSG a BL-fináléban

Bajnokok Ligája
8 órája

Rutinos játékvezető bíráskodik a vasárnapi El Clásicón

Spanyol labdarúgás
16 órája

Mindkét spanyol gigásznak a szénhidrát a veszte, előre ivott a medve bőrére a Barca? – BL-mémek

Bajnokok Ligája
2025.05.07. 15:26

Szavazás: milyen volt a játékvezetés az Inter–Barcelona BL-elődöntőn?

Bajnokok Ligája
2025.05.07. 13:51

Martínez, Dumfries és Raphinha is illusztris társaságban, pazar formában védő Sommer – BL-legek

Bajnokok Ligája
2025.05.07. 11:52

Néhány Inter-drukker ráfizetett arra, hogy Raphinha góljánál elindult hazafelé – videó

Bajnokok Ligája
2025.05.07. 11:03

Interstellar, mitikus Inter — így ünnepelték a döntőbe jutást az olasz sportlapok

Bajnokok Ligája
2025.05.07. 10:18

Lamine Yamal: Valóra váltom az ígéretem, és elhozom Barcelonába a BL-trófeát

Bajnokok Ligája
2025.05.07. 09:28
Ezek is érdekelhetik