Barcelona: „Semmi sem lesz már ugyanolyan” – Piqué búcsúzik Messitől

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.08.06. 23:26
null
Gerard Piqué és Lionel Messi tizenhárom évig játszottak együtt a Barcelona első csapatában (Fotó: AFP)
Miután leülepedtek bennük a csütörtökön történtek, korábbi barcelonai csapattársai egymás után búcsúznak el a közösségi médiában a Paris Saint-Germainbe tartó Lionel Messitől. Gerard Piqué, az argentin labdarúgó gyermekkori barátja érzelmes bejegyzést tett közzé a közösségi oldalain.

„Semmi sem lesz már ugyanolyan. Sem a Camp Nou, sem Barcelona városa, sem mi magunk. A klubnál eltöltött több mint húsz év után nem viseled többé a Barca mezét. A valóság néha fáj” – írta Piqué.

„2000-ben, tizenhárom éves korunkban találkoztunk, karrierünk kezdetén. És micsoda karrier lett belőle! Ha előre eltervezzük, akkor sem alakulhatott volna jobban. Miután visszatértem a Barcelonához, az első idényünkben tripláztunk, és minden idők legjobb játékosává váltál. Rosarióból indulva megérintetted Róma egét. Ekkor született meg a legenda. Ami ezután következett, már történelem” – utalt a Manchester Uniteddel szemben 2–0-ra megnyert Bajnokok Ligája-döntőre a spanyol középhátvéd.

„Most távozol, de tudom, hogy egy nap visszatérsz. Vannak még függőben lévő ügyeink. Érezd jól magad, bárhová is mész, és nyerj még többet, mert csak te tudod, hogyan kell győzni. Hiányozni fogsz. Szeretlek, Leo!” – zárul Piqué bejegyzése.


A közösségi térben az elmúlt órákban nemcsak Piqué, hanem számos Barcelona-játékos, így Sergio Busquets, Ansu Fati, Philippe Coutinho, Sergi Roberto, Miralem Pjanic, Clément Lenglet, Jordi Alba, Antoine Griezmann, Marc-André ter Stegen, Ousmane Dembélé és Ilaix Moriba, valamint a korábbi társak közül Xavi és Luis Suárez is elköszönt Messitől.

Busquets személyesen is elbúcsúzott régi játszótársától; az argentin futballista lakhelyéről tudósító spanyol riporter, Maria Garrido beszámolója szerint a Barca ötöse három órát töltött péntek délután Messiéknél. A hatszoros aranylabdás távozása után Busquets lesz majd a katalán alakulat első számú csapatkapitánya.


Legfrissebb hírek

Messi remekelt, Gazdag lesgólig jutott, Sallóiék megint kikaptak az MLS-ben

Minden más foci
2 órája

Az Alavés hajrágóllal győzte le a Levantét

Spanyol labdarúgás
10 órája

Két mallorcai piros, három barcelonai gól, a címvédő könnyed győzelemmel kezdte a La Liga új idényét

Spanyol labdarúgás
12 órája

Marcus Rashfordot és Joan Garcíát regisztrálta az FC Barcelona

Spanyol labdarúgás
20 órája

Mindkét madridi óriás erősödött, de vajon ez elég-e a Barcelona megállításához?

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 17:38

A Real Madrid Xabi Alonso vezetésével vágna vissza a Barcelonának

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 08:40

LA LIGA 2025–2026 – MENETREND, EREDMÉNYEK, TABELLA

Spanyol labdarúgás
2025.08.14. 13:20

Hetvenkét órával a La Liga rajtja előtt a Levanténak csak három regisztrált játékosa van

Spanyol labdarúgás
2025.08.13. 18:42
Ezek is érdekelhetik