Barcelona: 25 millió euróért eladták brazil jobbhátvédjüket

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.08.31. 20:07
null
Emerson három meccsen lépett pályára a Barcelonában (Fotó: AFP)
A Tottenham megvásárolta Emerson Royalt, az FC Barcelona brazil labdarúgóját. A londoni klub a hírek szerint 25 millió eurót fizetett a 22 éves jobbhátvédért.

 

Emerson klubváltása abból a szempontból mindenképpen különleges, hogy a katalánok kilencmillió euró körüli összegért idén nyáron vásárolták vissza a Betistől.

A brazil jobbhátvéd a Barcelona első három bajnoki mérkőzésén egyaránt pályára lépett ebben a szezonban – a legutóbbi, Getafe elleni találkozón (2–1) a kezdőcsapatban kapott helyet –, a múlt vasárnapi meccs után azonban Ronald Koeman vezetőedző a hírek szerint arról tájékoztatta a vezetőséget, hogy nem gördít akadályt a távozása elé.

A Tottenham 25 millió eurót fizetett Emersonért a Barcelonának, a vételár 20 százaléka (5 millió euró) a Betist illeti meg. A londoni klub kedd este bejelentette, hogy Emerson posztriválisa, Serge Aurier szerződését közös megegyezéssel felbontotta.

A gránátvörös-kékek Sergino Desttel és Óscar Minguezával kívánják megoldani a jobbhátvédposztot ebben az évadban.


Legfrissebb hírek

A 93. percben született Araújo-góllal nyert a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.10.18. 18:10

Férfi kézi BL: négy magyar góllal verte meg a Wisla Plock a PSG-t

Kézilabda
2025.10.15. 22:20

Frenkie de Jong hosszabbított a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.10.15. 14:15

Véget ért Marcus Rashford nyolc meccsig tartó sorozata

Foci vb 2026
2025.10.11. 11:41

Spanyol csatát nyert meg a Barca; már csak a Zalgiris hibátlan a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
2025.10.10. 23:19

Flick szerint a Barcának nem volt ellenszere a Sevilla agresszív játékára

Spanyol labdarúgás
2025.10.06. 09:15

Alexis Sánchez is betalált, a Sevilla legyőzte a Barcelonát

Spanyol labdarúgás
2025.10.05. 23:04

Kiújult Lamine Yamal sérülése, további hetekre dőlt ki a Barca ásza – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.10.03. 21:43
Ezek is érdekelhetik