Real: kikerült a felvétel, amelyen az elnök a legendákat szidja

K. D.K. D.
Vágólapra másolva!
2021.07.13. 16:30
Óriási balhé ütötte fel a fejét Madridban, miután az El Confidencial lehozott egy hangfájlt, amelyen a Real Madrid elnöke, Florentino Pérez szidja a blancók legendáit.

A Real Madrid szurkolóinak nagy része a mai napig neheztel a klubra azért, ahogy a csapat két ikonjával, Iker Casillasszal és Raúllal bánt – hiszen egyik legenda sem úgy búcsúzott, ahogyan azt megérdemelte volna.

Most pedig, hosszú évek után újra előkerült a téma a spanyol fővárosban, miután az El Confidencial közölt egy hangfájlt, amelyen a királyiak elnöke, Florentino Pérez hallható 2006-ban.

„Raúl és Casillas a Real Madrid két legnagyobb szélhámosa. Raúl az első, Casillas a második...” – hallható a felvételen Pérez.


„Raúl elképesztően negatív személyiség, aki tönkreteszi a csapatot. Azt fogják a végén hinni, hogy a klub ilyen rossz, pedig miatta van az egész. Borzasztó az a srác… Casillas meg sosem volt a Real Madrid kapusa. Hatalmas csalódás, az volt ő. Nem is értem, hogy tudják őt védeni a szurkolók” – tette hozzá Pérez.

A szurkolók által nehezen feldolgozható mondatokra már a Real Madrid is reagált hivatalos közleményben, melyben az elnök is megszólal.

Előkerült egy felvétel, óriási balhé lett belőle Madridban (Fotó: AFP)
Előkerült egy felvétel, óriási balhé lett belőle Madridban (Fotó: AFP)

„Ezt a felvételt Mr. José Antonio Abellán készítette, aki évek óta próbálja eladni valakinek a sztoriját. Csodálkozom, hogy most sikerült…” – mondta Pérez, aki azzal védte magát, hogy ez egy összetett beszélgetésből kiragadt részlet volt, amely magában nem értelmezhető.

A madridiak elnöke hozzátette, az ügyet innentől az ügyvédei intézik, és szerinte az egész balhé csak a szuperligás botrány miatt került most elő.

Legfrissebb hírek

Mbappé döntött, a Real Madrid három pontot szerzett a Getafe otthonában

Spanyol labdarúgás
18 órája

Csereembereknek köszönheti a győzelmet az Atlético

Spanyol labdarúgás
2025.10.18. 23:01

A 93. percben született Araújo-góllal nyert a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.10.18. 18:10

Tűz ütött ki Vinícius Júnior madridi otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.10.09. 17:18

Wojciech Szczesny tanácsa Lamine Yamalnak: „Csak élvezze az életet”

Spanyol labdarúgás
2025.10.09. 16:45

Alexis Sánchez is betalált, a Sevilla legyőzte a Barcelonát

Spanyol labdarúgás
2025.10.05. 23:04

Real Madrid: Mbappé megsérült a Villarreal elleni bajnokin

Spanyol labdarúgás
2025.10.05. 13:58

Vinícius Júnior tizenegyeséről is beszélt Xabi Alonso a Real Madrid győzelme után

Spanyol labdarúgás
2025.10.05. 07:37
Ezek is érdekelhetik