Barcelona: visszavásárolták a 22 éves brazil védőt Sevillából – hivatalos

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.06.02. 12:03
null
Emerson (balra) és Jordi Alba a következő idényben már csapattársak lehetnek (Fotó: AFP)
Az FC Barcelona a hivatalos honlapján jelentette be, hogy visszavásárolta a Betistől a 22 éves brazil jobbhátvédet, Emersont.

 

Emerson 2019 januárjában az Atlético Mineirótól került Európába, amikor a Barcelona és a Betis fele-fele arányban, hat-hat millió euróért megvásárolta a játékjogát. Fél évvel később a sevillai klub végleg megvette az azóta már a brazil válogatottban is bemutatkozó futballistát, ám a katalánok fenntartották maguknak a jogot, hogy 2021 nyarán visszavásárolhatják.

A Barcelona ezzel az opcióval élt most, és vette vissza kilencmillió euró körüli összegért a 22 éves jobbhátvédet, akinél az elmúlt két idényben a védők közül csak Jordi Alba, Jesús Navas és Kieran Trippier adott több gólpasszt a spanyol bajnokságban. Emerson a Betisnél minden sorozatot figyelembe véve 79 tétmérkőzésen öt gólt szerzett és tíz gólpasszt osztott ki az elmúlt két és fél évben.

Spanyol sajtóértesülések szerint nem teljesen biztos még, hogy Emersont megtartja a Barca, a klub dönthet úgy, hogy újra eladja a Copa Américára készülő labdarúgót – akinek az értékét a Transfermarkt már 25 millió euróra becsüli –, de jelenleg arra mutatkozik nagyobb esély, hogy megkapja az esélyt a katalánoknál a bizonyításra. Már csak azért is, mert Sergi Roberto jövője egyáltalán nem biztos Barcelonában…

Emerson szerződése 2024-ig szól a Barcánál. Ő a klub harmadik nyári igazolása Sergio Agüero és Eric García után.

Legfrissebb hírek

Mbappé döntött, a Real Madrid három pontot szerzett a Getafe otthonában

Spanyol labdarúgás
4 órája

La Liga: gyenge meccsen ikszelt az Elche és a Bilbao

Spanyol labdarúgás
11 órája

Flick a kiállításáról: Nem támadtam a játékvezetőt...

Spanyol labdarúgás
14 órája

Csereembereknek köszönheti a győzelmet az Atlético

Spanyol labdarúgás
2025.10.18. 23:01

A 93. percben született Araújo-góllal nyert a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.10.18. 18:10

Hiába a korai vezetés, a Mallorca tíz perc alatt lerendezte a Barca-verő Sevillát

Spanyol labdarúgás
2025.10.18. 16:29

Sorozatban négy nyeretlen meccs után újra győzött az Espanyol

Spanyol labdarúgás
2025.10.17. 23:00

La Liga: figyelmeztető demonstrációra készülnek a játékosok – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.10.17. 17:23
Ezek is érdekelhetik