Barcelona: egy meccsen játszott, felbontották a szerződését

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.06.30. 07:16
null
Matheus Fernandes (feketében) mérlege az FC Barcelona játékosaként: egy meccs, egy győzelem (Fotó: AFP)
Matheus Fernandes szerződését felbontotta az FC Barcelona labdarúgócsapatának vezetősége, míg Konrad de la Fuente hárommillió euróért az Olympique Marseille-hez igazolt – jelentette be hivatalos honlapján a katalán klub.

 

Matheus Fernandes még Josep Maria Bartomeu elnöksége idején, 2020 januárjában igazolt a Barcához, amely hétmillió eurót fizetett érte a Palmeirasnak. A brazil középpályás fél évig a Valladolidnál szerepelt kölcsönben, majd visszatért a katalánokhoz, ám a mögöttünk hagyott idényben csak egy tétmérkőzésen, a Dinamo Kijev elleni idegenbeli Bajnokok Ligája-találkozón (4–0) kapott lehetőséget Ronald Koeman vezetőedzőtől. A 23 éves labdarúgó szerződése 2025-ig szólt a Barcánál.

A katalán klub arról is beszámolt a hivatalos felületein, hogy a B-csapat keretéhez tartozó Konrad de la Fuente átigazolásáról megegyezett az Olympique Marseille-jel. A 19 éves amerikai válogatott szélsőért 3 millió eurót fizetett a francia klub, továbbá az FC Barcelonát a futballista jövőbeli értékesítése esetén megilleti majd a vételár bizonyos hányada, sajtóhírek szerint 50 százaléka. Konrad három tétmeccsen lépett pályára a Barcánál a felnőttek között, míg a tartalékegyüttesben 29 találkozón kilenc gólig jutott.

Ugyancsak friss hír a Barca háza tájáról, hogy Gerard Piquéék az első két nyári felkészülési mérkőzésüket – a tavalyi évhez hasonlóan – idén is két katalán „riválissal”, a Gimnastickal és a Gironával vívják, július 21-én, illetve 24-én. Meg nem erősített sajtóhírek szerint a gránátvörös-kékek az alapozás során az Erwin Koeman által irányított jeruzsálemi Beitarral, valamint a Joan Gamper-kupa keretein belül augusztus elején a Juventusszal is összecsapnak.

Az FC Barcelona játékosai a jövő hét végén az orvosi vizsgálatokkal kezdik meg a felkészülést az új idényre – az első edzésre július 12-én kerül sor –, a spanyol bajnokság az augusztus 14–15-i hétvégén rajtol.

 


 

Legfrissebb hírek

Florian Wirtz klubrekordot jelentő összegért a Liverpoolhoz igazolt – hivatalos

Angol labdarúgás
13 órája

A Barcába távozó kapus helyére az Újpest volt játékosát szerződtette az Espanyol

Spanyol labdarúgás
2025.06.19. 17:31

Itt a Barcelona első nyári igazolása! Ter Stegen tényleg távozik?

Spanyol labdarúgás
2025.06.18. 14:27

Neymart BL-szereplők akarják?; az Arsenalnak a csatárvásárlással, a Lipcsének az edzőkereséssel vannak gondjai

Minden más foci
2025.06.17. 22:25

Sokallja a csatár árát az Arsenal, messze még a megegyezés

Angol labdarúgás
2025.06.17. 21:21

Bejelentette új mesterét a Sevilla, a Celtic vinné a svédek budapesti gólszerzőjét

Minden más foci
2025.06.16. 20:01

Új balhátvédet igazolt a Bournemouth – szabad az út Kerkez előtt

Angol labdarúgás
2025.06.16. 13:16

A Vidivel bajnokságot nyerő Marko Nikolics lett az AEK Athén vezetőedzője

Minden más foci
2025.06.14. 21:30
Ezek is érdekelhetik