Real Madrid: Nem gondolnám, hogy katasztrofális edző vagyok – Zidane

SZ. R.SZ. R.
Vágólapra másolva!
2021.04.18. 16:49
null
Zidane szerint szenvedély nélkül nem lehet edzősködni (Fotó: Getty Images)
A Real Madrid trénere, Zinédine Zidane úgy véli, vannak nála jobb edzők is.

 

A Getafe elleni mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón – amelyről a Goal.com közölt bővebb anyagot – a királyi gárda vezetőedzőjének jövője is szóba került.

„Nem gondolnám, hogy katasztrofális edző lennék, de természetesen azt is elismerem, hogy nem én vagyok a legjobb. Nem mindig sikerülnek jól a dolgok, de fontos, hogy mindig szenvedélyes legyél. Emellett minden nap száz százalékot kell nyújtanod, amit én és különösen a játékosaim is megtesznek” – mondta Zinédine Zidane.

„Lehet egy szerződésed, amely négy vagy öt évig szól, de holnap felmondják. Ugyanakkor az is megtörténhet, hogy a lejáró megállapodást meghosszabbítják, így maradnod kell” – folytatta gondolatait.

A Real Madrid a mostani idényben többször is hullámvölgybe került, azonban jelenleg is harcban áll a bajnoki címért és a Bajnokok Ligája-győzelemért is.

Legfrissebb hírek

Borbély Balázs a Rapid legyőzése után: „Az egygólos előny szinte semmit sem jelent”

Európa-konferencialiga
4 órája

Bolla Bendegúz: Úgy érzem, jó talajú pályán kiharcoljuk a továbbjutást

Európa-konferencialiga
5 órája

Szerződést hosszabbított az FC Barcelona egyik legjobbja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
11 órája

„Még hiányzott belőlünk egy kis frissesség” – Xabi Alonso a Real Madrid első bajnoki győzelméről

Spanyol labdarúgás
2025.08.20. 09:28

Mbappé gólja döntött, Xabi Alonso győzelemmel debütált a La Ligában a Real Madrid élén

Spanyol labdarúgás
2025.08.19. 23:03

Spanyol olimpiai bajnokkal erősített a Napoli, Douglas Luiz visszatér a PL-be – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.19. 19:07

A Real Madrid klasszisa már tudja, miért nem tanácsos a lakásban focizni – videó

Spanyol labdarúgás
2025.08.19. 13:14

La Liga: kiállt a Mallorca mellett Xabi Alonso

Spanyol labdarúgás
2025.08.19. 11:23
Ezek is érdekelhetik