Barcelona: Xavi szerint Joachim Löw remek választás lenne a csapat élére

Vágólapra másolva!
2021.03.27. 14:34
null
Hogyan mutatna Löw a Barcelona kispadján? (Fotó: Getty Images)
Xavi Hernández, az FC Barcelona korábbi kiváló labdarúgója szerint a német válogatott szövetségi kapitányi posztjáról idén nyáron távozó Joachim Löw remek edzője lenne a katalán klubcsapatnak.

 

A katari al-Szadd 41 éves edzője indoklásként elmondta, hogy a spanyol válogatott és a Barcelona futballfilozófiájára emlékezteti az, amit a német szakvezető a játékról gondol. Hozzátette, Joachim Löw a felfogása mellett a személyisége miatt is tökéletes választás lehetne a katalánok számára.

Xavi Hernández szerint a kapitány jelentős befolyással volt a német futballra, amelyben komoly változtatásokat hajtott végre az elmúlt 15 évben.

Joachim Löw március 9-én jelentette be, hogy a tavalyról idén nyárra halasztott Európa-bajnokság után nem folytatja munkáját a német válogatottnál. Már akkor hozzátette, hogy utána szeretne egy kis szünetet tartani, de közben elkezd majd spanyolul tanulni. A német tréner hangsúlyozta, később biztosan keres majd új munkát, mert még mindig tele van energiával és tervekkel.

A legjobb spanyol csapatok játékstílusa már régóta lenyűgözi Löwöt, aki többször is elismerően nyilatkozott a dinamikus támadójátékról és a taktikai újításokról. Xavi ezért is gondolja úgy, hogy a 61 éves szakemberrel jól járna a Barcelona.

„Mindig látványos támadófutballra vágyott, a németek ennek köszönhetik, hogy megnyerték a világbajnokságot” – mondta Xavi, aki 767 mérkőzést játszott a katalán együttesben.

Rajta kívül a spanyol válogatott és a Real Madrid korábbi szakvezetője, Vicente del Bosque is dicsérte Löwöt.

„Az egyik legkiválóbb edző, aki soha nem áll le, mindig azon gondolkozik, min lehetne javítani, mindig új ötletei vannak” – vélekedett.

Joachim Löw 2006 óta irányítja szövetségi kapitányként a német válogatottat, amellyel 2014-ben világbajnok, 2010-ben pedig vb-bronzérmes lett. A szakvezető 2008-ban Európa-bajnoki ezüstérmet szerzett, 2017-ben pedig a Konföderációs Kupán diadalmaskodott hazája nemzeti csapatával, amely azonban a 2018-as világbajnokságon címvédőként a csoportkörből sem jutott tovább.

Legfrissebb hírek

Borbély Balázs a Rapid legyőzése után: „Az egygólos előny szinte semmit sem jelent”

Európa-konferencialiga
1 órája

Bolla Bendegúz: Úgy érzem, jó talajú pályán kiharcoljuk a továbbjutást

Európa-konferencialiga
2 órája

Szerződést hosszabbított az FC Barcelona egyik legjobbja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
8 órája

„Még hiányzott belőlünk egy kis frissesség” – Xabi Alonso a Real Madrid első bajnoki győzelméről

Spanyol labdarúgás
2025.08.20. 09:28

Mbappé gólja döntött, Xabi Alonso győzelemmel debütált a La Ligában a Real Madrid élén

Spanyol labdarúgás
2025.08.19. 23:03

Spanyol olimpiai bajnokkal erősített a Napoli, Douglas Luiz visszatér a PL-be – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.19. 19:07

A Real Madrid klasszisa már tudja, miért nem tanácsos a lakásban focizni – videó

Spanyol labdarúgás
2025.08.19. 13:14

La Liga: kiállt a Mallorca mellett Xabi Alonso

Spanyol labdarúgás
2025.08.19. 11:23
Ezek is érdekelhetik