Barcelona: Bartomeu a börtönben éjszakázott, a bíróságra vitték

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2021.03.02. 10:52
null
Bartomeunak magyarázkodnia kell (Fotó: AFP)
A barcelonai Les Corts rendőrörs cellájában töltötte az éjszakát Josep Maria Bartomeu, a Barcelona korábbi elnöke. A korábbi sportvezetőnek kedd reggel a bíróságon van jelenése.

A hétfői letartóztatás után sokáig nem volt világos, hogy Bartomeut meddig tartják bent, de végül az elfogása után kénytelen volt az éjszakát is a rács mögött tölteni. Reggel átszállították a Ciudad de Justícia nevű igazságszolgáltatási komplexumba, ahol kihallgatják őt és egykori jobbkezét, Jaume Masferrert. A klub a hétfői hírek után közleményben jelezte, hogy mindenben együttműködik a hatóságokkal.

Mint ismert, a BarcaGate néven emlegetett botrány kapcsán vették őrizetbe Josep Maria Bartomeut, az FC Barcelona korábbi elnökét, továbbá az előző vezérkarból Oscar Grau vezérigazgatót, Roma Gómezt, illetve Jaume Masferrert. A vád hűtlen kezelés, korrupció és pénzmosás.

Az ügy 2020 februárjában került nyilvánosságra. A BarcaGate során a 13 Ventures nevű PR-cég az FC Barcelona megbízásából több mint száz álprofilt működtetett a közösségi oldalakon, amelyek célja Bartomeu dicsfényben feltüntetése, és az őt kritizáló tábor (ide tartozik többek között Lionel Messi és Gerard Piqué) lejáratása volt. A klub tagadta, hogy létezett ilyen megállapodás és kapcsolatban lenne a vállalattal, ugyanakkor a Cadena SER beszámolója szerint akkoriban hat különböző számla is a birtokukba jutott, ezek bizonyítják a Barca kifizetéseit az irányukba.

A botrány kirobbanása után nem sokkal hat igazgatósági tag nyújtotta be a lemondását, köztük az egyik alelnök, Emili Rousaud, aki 2020 áprilisában sejtelmesen így fogalmazott: „Ha azt kérdezik tőlem, hogy valaki hozzányúlt-e a klub kasszájához, azt mondom, igen. Hogy ki, azt nem tudom.”

Bartomeu 2014 és 2020 között dolgozott az FC Barcelona elnökeként, előtte 2010 és 2014 között, még Sandro Rosell elnöksége idején a klub alelnökeként ténykedett. Tavaly október 27-én mondott le tisztségéről.

A katalán klubnál vasárnap (március 7-én) rendezik a következő elnökválasztást, amelyet január 24-én a koronavírus-járvány miatt halasztottak el. A három jelölt Joan Laporta – ő egyben az első számú esélyes is –, Víctor Font és Toni Freixa.

BARTOMEU ÉRKEZÉSE A BÍRÓSÁGRA


 

Legfrissebb hírek

Szerződést hosszabbított Lamine Yamallal a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.27. 20:40

Raúl bejelentette, hogy elhagyja a Real Madridot

Spanyol labdarúgás
2025.05.27. 13:50

„Úgy érzem, hazatértem” – Xabi Alonso aláírta szerződését a Real Madriddal

Spanyol labdarúgás
2025.05.26. 13:58

Lewandowski duplázott, a Barcelona sima győzelemmel búcsúzott az idénytől

Spanyol labdarúgás
2025.05.25. 22:59

Xabi Alonso a Real Madrid új edzője – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.25. 12:12

Győzelmével megmenekült az Espanyol; a Leganés hiába intézte el simán Nikitscheréket, kiesett

Spanyol labdarúgás
2025.05.24. 23:15

Egy gól elég volt a Barca ellen, az Arsenal nyerte meg a női Bajnokok Ligáját

Bajnokok Ligája
2025.05.24. 20:07

A Real Madrid győzelemmel búcsúztatta Modricot és Ancelottit

Spanyol labdarúgás
2025.05.24. 18:29
Ezek is érdekelhetik