Spanyolország: marokkói válogatott lehet Munir

MTI/V. J.MTI/V. J.
Vágólapra másolva!
2021.02.05. 18:34
null
Munir megkapta az engedélyt: országot válthat (Fotó: AFP)
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) engedélyezte, hogy Munir, az FC Barcelona és a Valencia korábbi, a Sevilla jelenlegi játékosa a marokkói válogatottban szerepeljen.

 

A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) korábban kétszer is elutasította a 25 éves támadó, Munirfellebbezését. Most annak köszönhetően járt mégis sikerrel, hogy a FIFA némileg módosította a szeptemberben elfogadott szabályait, ezzel lehetővé tette a kettős állampolgárságú futballisták országváltását.

A módosítás lényege, hogy a 21 éves korhatár csak azokra a mérkőzésekre vonatkozik, amelyeket 2020 szeptemberét, tehát az új szabály életbe lépését követően játszottak.

Hozzátették, számos tagszövetségtől kaptak megkeresést a témában, vagyis Munir esete nem lesz egyedülálló.

A támadó a spanyoloknál fél év alatt mutatkozott be az U19-es, az U21-es és a felnőttválogatottban, ám utóbbiban csupán egy mérkőzésen lépett pályára: 2014 szeptemberében egy Európa-bajnoki selejtezőn 15 percet kapott csereként. Esetében eddig az volt a kizáró ok, hogy 21 éves kora után is játszott még az U21-es spanyol együttesben tétmérkőzésen.

A marokkóiak először a 2018-as világbajnokság előtt szerették volna honosítani a játékost. Bemutatkozására márciusban az Afrikai Nemzetek Kupája selejtezőin kerülhet sor.

Legfrissebb hírek

A spanyolok aranylabdása a kihagyott tizenegyesről: „Lesokkolt...”

Minden más foci
2025.07.28. 09:44

A női Eb döntőjében a címvédő angolok nyertek a spanyolok ellen – 11-esekkel

Minden más foci
2025.07.27. 20:51

Agyhártyagyulladása után lehet Eb-győztes az aranylabdás Aitana Bonmatí

Minden más foci
2025.07.27. 08:31

Kikaptunk a spanyoloktól, Magyarország ezüstérmes a férfi pólótornán

Vizes vb 2025
2025.07.24. 15:21

Vizes vb: a spanyoloké a bronzérem a női vízilabdatornán

Vizes vb 2025
2025.07.23. 13:08

Elhibázott büntetők, piros lap és spanyol siker a házigazda ellen a női Eb-n

Minden más foci
2025.07.18. 23:12

Női labdarúgó Eb: taktikus futballal verték meg a belgákat az olaszok

Minden más foci
2025.07.03. 20:00

A magyarokat búcsúztató hollandok nyertek a nőknél a 3x3-as kosárlabda-vb-n

Kosárlabda
2025.06.30. 08:56
Ezek is érdekelhetik