Real Madrid: Zidane pozitív vírustesztet produkált

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2021.01.22. 12:58
null
Zidane-t néhány hétig biztosan nem látjuk az oldalvonal mellett (Fotó: AFP)
A Real Madrid hivatalos felületein keresztül jelentette be, hogy vezetőedzője, Zinédine Zidane pozitív koronavírustesztet produkált.

A madridi klub szűkszavű közleményében az egyszerű tényközlésen kívül nem szerepel más, ám a spanyol sajtó úgy tudja, Zidane-t segítője, David Bettoni helyettesíti a közeljövőben, ő tartja meg a Deportivo Alavés elleni, szombati mérkőzést megelőző sajtótájékoztatót is.

A Marca úgy tudja, Zidane a csütörtöki edzésen még részt vett, és az Alcoyano elleni kupakudarcot követően röviden, váratlanul higgadt hangnemben beszélgetett a játékosaival a kiesésről.

A betegség lefolyásától függ az, hogy Zidane mikor térhet vissza a kispadra, de az előírásoknak megfelelő elkülönítési időszakban biztosan nem csatlakozhat a csapathoz. A madridiak a következő négy mérkőzésükön az Alavés mellett a Levantéval, az Huescával és a Getaféval néznek farkasszemet.

Zidane január elején egyszer már karanténba került, miután találkozott egy igazolt koronavírus-fertőzöttel, ám akkor a negatív teszteredményei miatt gyorsan visszatérhetett.

JANUÁR 23., SZOMBAT

SPANYOL LA LIGA
20. FORDULÓ

21.00: DeportivoAlavés–Real Madrid (Tv: Spíler2)


 

Legfrissebb hírek

Szerződést hosszabbított az FC Barcelona egyik legjobbja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
3 órája

„Még hiányzott belőlünk egy kis frissesség” – Xabi Alonso a Real Madrid első bajnoki győzelméről

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 9:28

Mbappé gólja döntött, Xabi Alonso győzelemmel debütált a La Ligában a Real Madrid élén

Spanyol labdarúgás
2025.08.19. 23:03

A Real Madrid klasszisa már tudja, miért nem tanácsos a lakásban focizni – videó

Spanyol labdarúgás
2025.08.19. 13:14

La Liga: kiállt a Mallorca mellett Xabi Alonso

Spanyol labdarúgás
2025.08.19. 11:23

Nem született döntés a zöld-fehér rangadón, az Elche bravúrponttal tért vissza a La Ligába

Spanyol labdarúgás
2025.08.18. 23:05

Nem minden a pénz: ilyen csapatot lehet összehozni ingyen a La Ligában

Spanyol labdarúgás
2025.08.18. 12:41

Elaltatta magát az Atlético Madrid, és kikapott az Espanyoltól

Spanyol labdarúgás
2025.08.17. 23:31
Ezek is érdekelhetik