Király-kupa: a Betis kiejtette a Real Sociedadot

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2021.01.26. 23:41
null
A Betis kiejtette a Real Sociedadot (Fotó: Getty Images)
A labdarúgó spanyol Király-kupa nyolcaddöntőjében a Real Betis hosszabbítás után 3–1-re legyőzte a Real Sociedadot, így bejutott a legjobb nyolc közé. A Villarreal a másodosztályú Gironát, a Levante a Real Valladolidot búcsúztatta.

 

A Real Sociedad Mikel Oyarzabal góljával már a 13. percben vezetést szerzett a Betis otthonában. A vendégek 48. percben Illarramendi kiállítása után emberhátrányba kerültek, igaz, a 75. percben Sanabria is begyűjtötte a második sárga lapját, így egyenlő létszámban folytathatták a felek. Ez pedig az egyenlítést is magával hozta, a kiállítás után három perccel Sergio Canales egalizált.

Következhetett a hosszabbítás, amelyben Borja Iglesias kétszer is eredményes volt, így a Betis 3–1-re nyert, és kiejtette a Real Sociedadot. A baszk csapatnak maradt érdekeltsége a kupában, igaz, még az előző kiírás miatt, hiszen a koronavírus-járvány miatt 2021. április 4-ére halasztották a 2019–2020-as idény fináléját, amelyben a Real Sociedad az Athletic Bilbaóval találkozik.

A Levante kétgólos győzelmet aratott a Real Valladolid otthonában (2–4). A vendégek első gólját a korábban az Újpestben futballozó Enisz Bardi szerezte: az északmacedón középpályás trükkös szabadrúgásból köszönt be, a labdát a felugró sorfal alatt elgurítva küldte a kapuba.

A Villarreal Yeremi Pino góljával nyert 1–0-ra a másodosztályú Girnona otthonában.

SPANYOL KIRÁLY-KUPA
NYOLCADDÖNTŐ
Real Valladolid–Levante 2–4
Real Betis–Real Sociedad 3–1 – hosszabbítás után
Girona (II.)–Villarreal 0–1

SZERDÁN JÁTSSZÁK
19.00:Sevilla–Valencia
21.00:Almería (II.)–Osasuna
21.00:Rayo Vallecano (II.)–FC Barcelona (Tv:Sport1)

CSÜTÖRTÖKÖN JÁTSSZÁK
19.00:Navalcarnero (III.)–Granada (Tv:Sport1)
21:00:Alcoyano (III.)–Athletic Bilbao (Tv:Sport1)

Legfrissebb hírek

Kiakadtak a Valladolid-szurkolók a részeg Ronaldo viselkedése miatt – videó

Spanyol labdarúgás
33 perce

A Barcelona spanyoljáról áradozott a Real Madrid korábbi klasszisa

Spanyol labdarúgás
17 órája

Remek hangulat, alulteljesítő támadósorok – nem született gól a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
2025.05.04. 23:02

A hajrában fordított, és továbbra is megy a Bajnokok Ligája-helyekért a Betis

Spanyol labdarúgás
2025.05.04. 20:32

A Barcelona után a Real Madridot is megizzasztotta a Celta Vigo

Spanyol labdarúgás
2025.05.04. 18:14

A Barcelona tartalékosan is megverte a Nikitscher nélküli Valladolidot

Spanyol labdarúgás
2025.05.03. 22:56

Már készülhet a Konferencialiga-fináléra a Chelsea; egygólos előnyt szerzett a Betis az elődöntőben

Európa-konferencialiga
2025.05.01. 23:05

Kiszabta a fegyelmi bizottság az eltiltásokat a Real játékosainak – Bellingham piros lapját törölték

Spanyol labdarúgás
2025.04.29. 22:18
Ezek is érdekelhetik