Játékossors: megvan az első futballista, akit bitcoinért szerződtettek

K. D.K. D.
Vágólapra másolva!
2021.01.19. 16:36
A korábban a Real Madridban is megforduló David Barral lett a futballtörténelem első játékosa, aki bitcoinért cserébe írt alá egy klubhoz.

A 37 éves spanyol csatár 2002 és 2006 közt a Real Madrid játékosa volt, ám az első csapatba nem tudta beverekedni magát, elsősorban a Castillában játszott. Ezután több spanyol együttesben, többek közt a Levantében és a Granadában is megfordult, sőt, járt Cipruson és Japánban is.

Most pedig a csapat nélküli futballista a spanyol harmadosztályú Internacional de Madridhoz írt alá, méghozzá bitcoinért.

A digitális fizetőeszköz 2009-ben jelent meg az interneten, napjainkban pedig egyre többen használják, és egyre több helyen lehet fizetni vele.

David Barral a világ első virtuális fizetőeszközzel fizetett futballistája (Fotó: duxinternacional.com)
David Barral a világ első virtuális fizetőeszközzel fizetett futballistája (Fotó: duxinternacional.com)

A népszerűségéről mindent elmond, hogy egyetlen bitcoinért napjainkban nagyjából 11 millió forintnak megfelelő összeget kell kifizetni.

Hogy Barralnak hány bitcoint fizetett a fővárosi együttes, azt nem lehet tudni, azt viszont igen, hogy az összeget a csapat új szponzora, a Criptan fizette ki, amely virtuális valuták kereskedelmével foglalkozik.

Az Inter de Madridot 2020 nyarán a többek közt a Real Madrid kapuját védő Thibaut Courtois tulajdonában álló DUX Gaming e-sport csapata vásárolta meg, ezért is jöhetett létre a különös üzlet a különös szponzorral.

Legfrissebb hírek

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

Chilwell érkezésével lett teljes a Strasbourg hatalmas nyári bevásárlása

Francia labdarúgás
2025.09.02. 12:30

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41

A Liverpool új angol csúcsért szerződtette Alexander Isakot – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 22:36

Balhátvéd távozott a Liverpooltól; lemondott Jacksonról a Bayern – vasárnapi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.31. 23:22

Fordult a kocka: Isak módszerével érkezne játékos a Newcastle Unitedhez

Angol labdarúgás
2025.08.31. 11:46

Megnyílhat az út Isak előtt, csatárt igazolt a Newcastle United – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.30. 12:09

Újabb Juventus-játékost szerződtetett a Nottingham Forest

Angol labdarúgás
2025.08.30. 11:55
Ezek is érdekelhetik