Barca: megegyeztek a Manchester City spanyol védőjével – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2021.01.13. 10:05
null
Eric García visszatérhet Barcelonába (Fotó: AFP)
Spanyol lapértesülés szerint az FC Barcelona közel áll ahhoz, hogy szerződtesse Eric Garcíát, az angol élvonalbeli Manchester City spanyol válogatott labdarúgóját.

 

A 20 esztendős középhátvéd a Barcában nevelkedett, 2017-ben átigazolt a Manchester Citybe, amelynek felnőttcsapatában összesen harminc tétmérkőzésen lépett pályára.

Garcíának az idény végén lejár a szerződése, a katalánok már a nyáron érdeklődtek iránta, ám sokallták a City által megszabott húszmillió eurós vételárat.

A Mundo Deportivo információja szerint a Barcelona mindenben megegyezett a négyszeres válogatott futballistával, a Manchester City pedig beéri ötmillió euróval, valamint további ötmillió eurós bónusszal. Fontos, hogy a Barcelonának sikerült megegyeznie az angolokkal, hogy az átigazolási díjat ráér kifizetni a következő idényben.

Állítólag Ronald Koeman vezetőedző első számú célpontja Memphis Depay, az Olympique Lyon holland támadója, ám Gerard Piqué súlyos sérülése miatt előbb a védelmet szeretné megerősíteni, így Eric García már a mostani téli átigazolási időszakban érkezhet, s öt és fél évre szóló szerződést köthet a gránátvörös-kékekkel.

Eric García a mostani idényben csupán három Premier League-mérkőzésen, három Bajnokok Ligája-meccsen és egy Ligakupa-találkozón kapott szerepet Pep Guardiolától. A spanyol játékos január elején elkapta a koronavírust.

Legfrissebb hírek

Szoboszlai Arsenal ellen viselt meze több mint 7 millió forintért kelhet el

Angol labdarúgás
7 órája

A West Ham United újra kölcsönadhatja Hegyi Krisztiánt

Légiósok
10 órája

Piros és fehér után zöld – bemutatta harmadik számú mezét a Liverpool

Angol labdarúgás
11 órája

Európa-liga-győztes edző érkezett a Ferencváros kupaellenfeléhez – hivatalos

Angol labdarúgás
11 órája

Elküldték a Ferencváros El-ellenfelének edzőjét – hivatalos

Angol labdarúgás
19 órája

Toni Kroos keményen kritizálta Alexander Isakot

Angol labdarúgás
2025.09.08. 20:06

A Tottenham nem eladó – közleményt adott ki a klub, miután több ajánlat is befutott

Angol labdarúgás
2025.09.08. 11:04

„Szoboszlai Alexander-Arnolddá változtatta magát; emlékeztet Milnerre”

Angol labdarúgás
2025.09.05. 18:36
Ezek is érdekelhetik