Spanyolország: Eto'ót még nem sikerült szerződtetniük, a Man. City volt védőjét már igen

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2020.11.27. 11:42
null
Joleon Lescott öt évet töltött el a Manchester Citynél (Fotó: AFP)
A Levante elleni Király-kupa-mérkőzésre készülő Racing Murcia labdarúgócsapata a hivatalos Twitter-oldalán jelentette be a Manchester City korábbi angol válogatott védője, a 2017-ben visszavonult Joleon Lescott szerződtetését.

 

A megállapodás részletei homályosak, de a 38 éves középhátvéd valószínűleg csak erre az egy meccsre írt alá a harmadosztályú kis csapathoz.

Lescott pályafutása legszebb évei során az Evertonban (2006–2009) és a Manchester Cityben (2009–2014) futballozott, utóbbi együttessel kétszer is megnyerte a Premier League-et. Az angol válogatottban 2007 és 2013 között összesen 26 mérkőzésen lépett pályára.

Mint beszámoltunk róla, a Murcia a Levante elleni kupamérkőzésre az FC Barcelona és az Internazionale korábbi BL-győztes csatárát, Samuel Eto'ót is szeretné megnyerni magának.

A találkozóra december 16-án kerül sor, még az is lehet, hogy az Arab Emírségekben, az élvonalban legutóbb a 2007–2008-as idényben szereplő egylet ugyanis arab és mexikói kézbe került.


Legfrissebb hírek

Xabi Alonso: Megérdemeltük ezt a vereséget, és nincs panasz a játékvezetésre

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 8:59

Játékossors: visszavonult a 18-szoros holland válogatott Bas Dost

Minden más foci
2025.09.26. 17:07

6/6: a Real Madrid a Levante otthonában is nyerni tudott

Spanyol labdarúgás
2025.09.23. 23:28

Ferran Torres duplája után a Barcelona könnyedén győzött a Getafe ellen

Spanyol labdarúgás
2025.09.21. 22:57

Nem a Camp Nouban fogadja a PSG-t a Barcelona – hivatalos

Bajnokok Ligája
2025.09.19. 10:44

Játékossors: mitikus héroszról elnevezett klubban kötött ki Bajner Bálint

Minden más foci
2025.09.18. 19:51

Csak a szokásos: a Barcelona ezúttal is alaposan kitömte a Valencia kapuját

Spanyol labdarúgás
2025.09.14. 22:55

A Villarreal ellen szerezte meg idénybeli első sikerét az Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
2025.09.13. 23:01
Ezek is érdekelhetik