Barca: továbbra sincs megegyezés a játékosokkal a fizetéscsökkentésről

H. K.H. K.
Vágólapra másolva!
2020.11.12. 07:18
null
Egyelőre nincs megegyezés az FC Barcelona és a labdarúgók között a fizetéscsökkentésről (FOtó: AFP)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő FC Barcelona a hivatalos honlapján tett közzé egy közleményt, melyben azt írja, hogy továbbra sincs megállapodás a klub és a játékosok között a fizetéscsökkentésről.

 

Mint a katalánok honlapján olvasható, az együttes a koronavírus-járvány miatt a 2020–2021-es idényben több mint 300 millió eurós kieséssel számolhat. A játékosok fizetésének csökkentésével 191 millió eurót spórolna meg. Egybehangzó sajtóértesülések szerint az FC Barcelona 30 százalékkal csökkentené a jövedelmeket annak érdekében, hogy elkerülje a csődközeli helyzetet.

A gránátvörös-kékek azt írják, hogy többnapos intenzív megbeszélés után a tárgyalások egyelőre megállapodás nélkül értek véget, a felek pedig a közlemény szerint november 23-ig gondolkodási időt kaptak, várhatóan akkor kiderül, hogy elfogadják-e a játékosok azt a fizetéstervezetet, ami az eddigi tanácskozások alapján született.

Korábban a spanyol sajtó arról cikkezett,hogy ha a klubnak nem sikerül megegyeznie a játékosokkal a közeljövőben, az FC Barcelona egyoldalúan akkor is dönthet úgy, hogy csökkenti a játékosok keresetét.

Legfrissebb hírek

„Még hiányzott belőlünk egy kis frissesség” – Xabi Alonso a Real Madrid első bajnoki győzelméről

Spanyol labdarúgás
1 órája

Mbappé gólja döntött, Xabi Alonso győzelemmel debütált a La Ligában a Real Madrid élén

Spanyol labdarúgás
11 órája

Az Alavés hajrágóllal győzte le a Levantét

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 23:40

Két mallorcai piros, három barcelonai gól, a címvédő könnyed győzelemmel kezdte a La Liga új idényét

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 21:33

Marcus Rashfordot és Joan Garcíát regisztrálta az FC Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 13:46

Mindkét madridi óriás erősödött, de vajon ez elég-e a Barcelona megállításához?

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 17:38

A Real Madrid Xabi Alonso vezetésével vágna vissza a Barcelonának

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 08:40

LA LIGA 2025–2026 – MENETREND, EREDMÉNYEK, TABELLA

Spanyol labdarúgás
2025.08.14. 13:20
Ezek is érdekelhetik