Real: két játékost is kiszemeltek Dortmundból – sajtóhír

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.10.14. 09:15
null
Giovanni Reyna és Erling Haaland csomagban érkezhet Madridba? (Fotó: AFP)
Spanyol sajtóhírek szerint a Real Madrid a Borussia Dortmund két játékosára is szemet vetett: a norvég Erling Haaland és az amerikai Gio Reyna is alapköve lehetne egy megfiatalított Zidane-csapatnak.

A Marca beszámolója részletekre nem tér ki, ám kiemeli, Zinédine Zidane már nem halogathatja túl sokáig, hogy utódot találjon a klasszikus kilences pozíciójában Karim Benzemának. Luka Jovics eddig nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, így Erling Haalanddal tehet újabb próbát a Real. A 20 esztendős norvég szerződésében állítólag olyan kivásárlási ár szerepel, amely a madridiak számára egyáltalán nem jelent megugorhatatlan akadályt.

A spanyol lap szerint ugyanakkor nem az exsalzburgi az egyetlen, akit kiemelt figyelem övez Madridból. A Real másik lehetséges kiszemeltje a még mindig csak 17 éves Gio Reyna. Az amerikai felnőttválogatott keretébe is behívott szélső (igaz, a debütálásra egyelőre várnia kell) már 18 meccsen játszott a Bundesligában, egy gólja és öt gólpassza van ezeken.

Reyna 17 évesen és 66 naposan debütált a német élvonalban, ezzel a valaha volt legfiatalabb amerikai légiós lett a ligában.

Haaland piaci értéke 50, Reynáé 15 millió euró körül mozog a Transfermarkt adatbázisa szerint.

Legfrissebb hírek

43 szerzett góllal és sima győzelemmel rajtolt a címvédő ETO a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.07. 15:35

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

Valencia: hogyan lesz ebből feltámadás?

Spanyol labdarúgás
2025.08.29. 16:52

Elégedettek Dortmundban, itt a Borussia nagy bejelentése!

Német labdarúgás
2025.08.26. 11:28

A „sárga tengeralattjáró” célja: mindig elérni a BL-bázist

Spanyol labdarúgás
2025.08.22. 11:07

Dupla Tízes: Gulácsiék maradnak, de mi folyik mégis Lipcsében?

Német labdarúgás
2025.08.21. 13:17

A Tottenhamé a világ egyik legértékesebb kerete, és hol van még a nyár vége?

Angol labdarúgás
2025.08.19. 11:43

Nem minden a pénz: ilyen csapatot lehet összehozni ingyen a La Ligában

Spanyol labdarúgás
2025.08.18. 12:41
Ezek is érdekelhetik