Barca: folynak a tárgyalások a fizetésekről, csőd közeli helyzet is előállhat – sajtóhír

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2020.10.31. 17:51
null
Nincs jó anyagi helyzetben az FC Barcelona… (Fotó: AFP)
Megkezdődtek a tárgyalások az FC Barcelona labdarúgóival a fizetésük 30 százalékos csökkentéséről, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy a klub elkerülje a csőd közeli helyzetet – írja a Sport a katalán RAC1 rádióállomásra hivatkozva.

 

Az FC Barcelona aggasztó gazdasági helyzetére már a leköszönő klubelnök, Josep Maria Bartomeu is utalt a búcsú-sajtótájékoztatóján, arról azonban eddig kevés szó esett, hogy ha a katalán klub rövid időn belül nem csökkenti a labdarúgócsapat tagjainak jövedelmét, akkor 2021 elejére – szélsőséges esetben – fizetésképtelenné válhat.

A Sport arról számolt be, a klub illetékesei pénteken egyeztettek először a játékosok ügyvédjeivel ebben a témában. A RAC1 úgy tudja, a futballisták sokkal nyitottabbak a bércsökkentésről szóló tárgyalásokra Bartomeu lemondása után. Az egyesület 190 millió eurót kíván megspórolni a fizetések redukálásával.

Sarkalatos pontja lehet a megbeszéléseknek Lionel Messi szerződésének újratárgyalása, amely – a mostani állapotok szerint – az idény végén lejár. Ha az argentin világklasszis nem hosszabbít – amire minden esély megvan –, a megállapodása értelmében akkor is járna neki bónuszpénz, amit a Barcelona a jelenlegi helyzetében biztosan nem tudna kifizetni.

A klub első körben november 5-i határidőt tűzött ki a tárgyalások lezárására.

Megjegyzendő ugyanakkor, hogy ha nem sikerül megegyezni a játékosokkal az előttünk álló napokban, a Barcelona egyoldalúan akkor is dönthet úgy, hogy csökkenti a játékosok keresetét.

Legfrissebb hírek

Az Alavés hajrágóllal győzte le a Levantét

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 23:40

Két mallorcai piros, három barcelonai gól, a címvédő könnyed győzelemmel kezdte a La Liga új idényét

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 21:33

Marcus Rashfordot és Joan Garcíát regisztrálta az FC Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 13:46

Mindkét madridi óriás erősödött, de vajon ez elég-e a Barcelona megállításához?

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 17:38

A Real Madrid Xabi Alonso vezetésével vágna vissza a Barcelonának

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 08:40

Egy lépésre a Barcelona attól, hogy az Egyesült Államokban játsszon La Liga-meccset

Spanyol labdarúgás
2025.08.11. 10:24

Lamine Yamal és Fermín López is duplázott, a Barcelona nyerte meg a 60. Joan Gamper-kupát

Spanyol labdarúgás
2025.08.10. 23:00

Befér Marcus Rashford vagy csere lesz? – így állhat fel az új idényben az FC Barcelona

Minden más foci
2025.08.07. 12:32
Ezek is érdekelhetik