Sevilla: „Átadom a helyemet Rakiticnak” – Banega könnyek között búcsúzott

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2020.09.11. 21:23
null
Éver Banega háromszor nyert Európa-ligát a Sevillával (Fotó: sevillafc.es)
Könnyek között búcsúzott el a Sevilla labdarúgócsapatától az együttessel az elmúlt öt évben háromszor is Európa-ligát nyerő Éver Banega, aki Szaúd-Arábiában, az al-Sababban folytatja a pályafutását.


„Örökre bennem él majd ez a klub, amely rengeteg szeretetet és értéket adott nekem – idéz a Marca a Banega pénteki sajtótájékoztatóján elhangzottakból. – Megérdemli a csapat, hogy a Bajnokok Ligájában szerepeljen. Ezért dolgoztunk az egész előző idényben, szerencsére egyből a csoportkörbe jutott az együttes. A Sevilla nagy klub, és évről évre fejlődik. Bebizonyította már, sőt jelenleg is bizonyítja, hogy nem ismer határokat. Mindig készen áll rá, hogy trófeákért harcoljon, de az biztos, hogy a bajnoki címért zajló versengésben nagyon nehéz feladat várna rá.”

A 32 éves argentin középpályás 2014-ben érkezett a Sevillához. Két évvel később, két Európa-liga-siker után az Interbe igazolt, ám újabb egy esztendő elteltével az andalúziai klub hétmillió euróért visszavásárolta, mivel Milánóban nem találta meg a számításait. Banega az elmúlt három évben (is) alapembere volt a Sevillának, mellyel idén augusztusban az utolsó mérkőzésén ismét megnyerte az El-t.

Banega – a Transfermarkt adatbázisa szerint – minden sorozatot figyelembe véve összesen 238 meccsen lépett pályára a Sevillában, és 28 gólt szerzett, valamint 37 gólpasszt adott.

Banegát a sajtótájékoztatón Ivan Rakiticról is kérdezték; a horvát középpályás abban az időszakban az FC Barcelonában futballozott, amikor az argentin válogatott labdarúgó a Sevillánál, de idén nyáron visszatért a Ramón Sánchez Pizjuán Stadionba.

„Nagyon jó munkát végez majd. Világklasszis játékos, sok sikert kívánok neki. Akkor távozott Sevillából, amikor én ideigazoltam, és most visszaadom neki a helyét. Remélem, élvezni fogja” – mondta a szaúd-arábiai bajnokság legutóbbi kiírásának 7. helyezettjéhez, az al-Sababhoz szerződő Banega.

BANEGA BÚCSÚJA A SEVILLÁTÓL

Legfrissebb hírek

Lewandowski duplázott, a Barcelona sima győzelemmel búcsúzott az idénytől

Spanyol labdarúgás
2 órája

Xabi Alonso a Real Madrid új edzője – hivatalos

Spanyol labdarúgás
13 órája

Győzelmével megmenekült az Espanyol; a Leganés hiába intézte el simán Nikitscheréket, kiesett

Spanyol labdarúgás
2025.05.24. 23:15

A Real Madrid győzelemmel búcsúztatta Modricot és Ancelottit

Spanyol labdarúgás
2025.05.24. 18:29

La Liga: a Betis döntetlennel hangolt a Konferencialiga-döntőre

Spanyol labdarúgás
2025.05.23. 22:58

Valladolid: Ronaldo eladja a klub többségi tulajdonát

Spanyol labdarúgás
2025.05.23. 18:29

A rekorder edző hosszabbított az Athletic Bilbaóval

Spanyol labdarúgás
2025.05.23. 17:48

„Rémálom-igazolásként” kezdte, aranylabdás Real Madrid-legendaként búcsúzik – portré a távozó Luka Modricról

Spanyol labdarúgás
2025.05.23. 16:31
Ezek is érdekelhetik