Real: Hazard sérült, szinte biztosan kihagyja az idénynyitót

T. M.T. M.
Vágólapra másolva!
2020.09.14. 20:10
null
Ez az idény sem indul jól Madridban... (Fotó: AFP)
Spanyol sajtóhírek szerint a Real Madrid támadója, Eden Hazard sérült, és minden bizonnyal kihagyja a madridi csapat első bajnoki mérkőzését, amelyet szombaton játszik a Real Sociedad ellen.


A Football Espana beszámolója szerin Eden Hazard nemcsak túlsúllyal küzd, hanem bokaproblémák is gyötrik, és még nem épült fel teljesen, így a Real Sociedad elleni idénynyitóbajnoki meccset is kihagyja szombaton.

Hazard a válogatott szünetben tagja volt a belga nemzeti csapat keretének, de a kettő közül egyik Nemzetek Ligája-mérkőzésen sem lépett pályára. Roberto Martínez szövetségi kapitány azzal indokolta a döntését, hogy még nem alkalmas a játékra.

A játékmester az előző, sérülésekkel tűzdelt évadban 22 mérkőzésen lépett pályára a Real Madridban, és csak egyetlen találatot szerzett. Korábbi interjújában elmondta, a második idénye lesz az, ami alapján szeretné, hogy megítéljék madridi teljesítményét.

Legfrissebb hírek

Két mallorcai piros, három barcelonai gól, a címvédő könnyed győzelemmel kezdte a La Liga új idényét

Spanyol labdarúgás
2025.08.16. 21:33

Mindkét madridi óriás erősödött, de vajon ez elég-e a Barcelona megállításához?

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 17:38

Mire lesz képes a megújult Atlético Madrid?

Spanyol labdarúgás
2025.08.14. 10:27

Távozik a világbajnok spanyol női labdarúgók szövetségi kapitánya

Minden más foci
2025.08.11. 20:37

Jude Bellingham túl van a műtéten

Spanyol labdarúgás
2025.07.16. 19:39

Ferran Torres a kórházból, Szczesny dohányzással, Yamal énekléssel ünnepelte a Barcelona bajnoki címét – videók

Spanyol labdarúgás
2025.05.16. 23:00

A biztos BL-induló Athletic Bilbao még az Atlético Madridot is befoghatja

Spanyol labdarúgás
2025.05.15. 23:31

A 95. percben szerzett góllal nyert a Real Madrid, és elnapolta a Barcelona bajnoki címét

Spanyol labdarúgás
2025.05.14. 23:28
Ezek is érdekelhetik