Real Madrid: Bale szerint a klub megakadályozza a távozását

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.09.03. 12:43
null
Bale szerint a Real Madrid megakadályozza a távozását (Fotó: AFP)
Gareth Bale, a Real Madrid walesi válogatott labdarúgója szerint klubja gátolja meg abban, hogy visszatérjen a Premier League-be.


A 31 éves szélső a Sky Sportsnak a walesi válogatott edzőtáborában azt mondta, a jövője a Real Madrid kezében van, és ha lenne lehetősége, szívesen visszatérne az angol élvonalba, de ez nem rajta múlik.

„Tavaly el akartam igazolni, de ők mindent meggátoltak az utolsó pillanatban. Izgatott voltam az új lehetőség miatt, de sosem vált valóra” – mondta Gareth Bale, aki a spanyol bajnokság újraindulása utáni 12 fordulóban csupán kétszer kapott lehetőséget Zinédine Zidane vezetőedzőtől.

„Meglátjuk, mi történik a mostani átigazolási időszakban, sok van még hátra belőle. Legutóbb több lehetőségem is volt, ám a klub nem engedett. Szeretnék játszani, motivált vagyok, de az irányítás az ő kezükben van. Szerződésem van, minden, amit tehetek, hogy kivárok, és reménykedek, hogy történik valami” – fogalmazott a walesi labdarúgó.

Bale 2013 óta erősíti a Realt, akkor rekordot jelentő 100 millió euróért szerződött a fővárosi gárdához a Tottenhamtől. A csapattal többek között négyszer Bajnokok Ligáját, kétszer spanyol bajnokságot nyert, ám az utóbbi időszakban jobbára azzal került a címlapokra, hogy a kispadon ülve látványosan unta a madridiak mérkőzéseit: egy alkalommal a szájmaszkot a szemeire húzta és alvást imitált, míg egy másik összecsapáson egy sporttapasz gurigáját a szeme elé tartva követte figyelemmel egyedi „távcsövével” az eseményeket.

Card


Legfrissebb hírek

Így „őrült meg” Ian Wright a stúdióban az Arsenal győztes gólját látván – videó

Angol labdarúgás
3 órája

Ha Amorim távozik, Xavi lehet a megoldás a Manchester Unitednél – sajtóhír

Angol labdarúgás
5 órája

„Pontosan tudja, hogy megütött...” – járt volna a piros lap az Arsenal gólszerzőjének?

Angol labdarúgás
9 órája

A fejes gólok meccse volt – az Arsenal drámai végjáték után nyert a Newcastle ellen

Angol labdarúgás
21 órája

A Fulham korai góljára hárommal válaszolt az Aston Villa

Angol labdarúgás
Tegnap, 17:24

Kis híján kikapott a Spurs az eddig pont nélküli Wolvestól; tovább szenved a Fradi El-ellenfele a PL-ben

Angol labdarúgás
2025.09.27. 20:44

Arne Slot: Az első félidő után örülhettünk, hogy csak egy gól a hátrányunk...

Angol labdarúgás
2025.09.27. 19:40

A Burnley védője két öngólt vétett a Man. City ellen; megint piros lap után kapott ki a Chelsea

Angol labdarúgás
2025.09.27. 18:13
Ezek is érdekelhetik