La Liga: az utolsó fél órában fordított, és győzött a Villarreal

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2020.09.19. 20:30
null
Gerard Moreno ezúttal is betalált az Eibar ellen (Fotó: AFP)
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság második fordulójának szombati játéknapját a Villarreal és az Eibar összecsapása nyitotta meg. A hazaiak a második félidő elején hátrányba kerültek, de az utolsó fél órában fordítani tudtak két sztárcsatáruk révén (2–1). A szombati nap második mérkőzésén a Getafe hazai pályán 1–0-ra nyert az Osasuna ellen.

 

Villarreal–Eibar

Mindkét csapat döntetlennel kezdett az első fordulóban még a múlt héten, de ez inkább a most hazai pályán szereplő Villarreal számára volt csalódás, hiszen az újonc Huesca ellen nem sikerült nyernie. Ezúttal úgy tűnt, az Eibar is borsot törhet az orra alá, hiszen egy inkább hazai helyzetekben gazdag első játékrész után, az 50. percben Kike megszerezte a vezetést a vendégeknek (0–1).

A 63. percben a 2019–2020-as idény legeredményesebb spanyol játékosa, Gerard Moreno villant, és megszerezte az egyenlítő találatot (1–1). Kevesebb mint tíz perccel később Paco Alcácer vezethette rá a kapusra egy az egyben a labdát, és hasonlóan döntött, mint Kike a túloldalon: elhúzta a labdát Marko Dmitrovics mellett, majd a kapuba helyezett (2–1).

Getafe–Osasuna

Az előzetesen jóval esélyesebb hazai csapat támadó szellemben kezdte az összecsapást, de a mérkőzés jelentős részében nem tudott mezőnyfölényt kialakítani. A mérkőzés egyetlen gólját az 54. percben szerezte Jamie Mata (1–0), amivel a Getafe megszerezte a három pontot.

SPANYOL LA LIGA
2. FORDULÓ
Villarreal–Eibar 2–1
(G. Moreno 63., Alcácer 71., ill. Kike 50.)
Getafe–Osasuna 1–0 (Jamie Mata 54.)
Később
21.00:
Celta Vigo–Valencia (Tv: Spíler2)
Vasárnap
16.00:
Huesca–Cádiz (Tv: Spíler2)
18.30: Granada–Alavés (Tv: Spíler2)
21.00: Real Sociedad–Real Madrid (Tv: Spíler2) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

Manuel Pellegrini győztes meccsen írt történelmet a Betis kispadján

Spanyol labdarúgás
13 órája

Fordított a Barcelona a Real Sociedad ellen

Spanyol labdarúgás
16 órája

La Liga: idegenben nagyon megy a Sevillának, már harmadszor nyert

Spanyol labdarúgás
20 órája

Nico Williams nélkül nem megy az Athletic Bilbaónak

Spanyol labdarúgás
2025.09.27. 23:01

Eddig tartott a hibátlan idény: őrült, hétgólos fővárosi derbin ütötte ki az Atlético a Real Madridot

Spanyol labdarúgás
2025.09.27. 18:24

La Liga: a Getafe ikszelt hazai pályán a Levantéval

Spanyol labdarúgás
2025.09.27. 16:17

Megszületett az első gól nélküli döntetlen a spanyol bajnokságban – továbbra is nyeretlen a Girona

Spanyol labdarúgás
2025.09.26. 22:56

Lamine Yamal visszatért a pályára – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.09.26. 15:40
Ezek is érdekelhetik