Atl. Madrid: Morata már Torinóban, visszavásárolja a Juve?

H. K.H. K.
Vágólapra másolva!
2020.09.22. 08:26
null
Álvaro Morata ismét a Juventusnál? (Fotó: juventus.com)
Minden jel szerint visszatér korábbi csapatához, a Juventushoz Álvaro Morata, az Atlético Madrid labdarúgója.

 

A spanyol és az olasz sajtó az elmúlt hetekben egybehangzóan arról cikkezett, hogy a csatárt visszavásárolná a Juventus, melynél Álvaro Morata 2014 és 2016 között már játszott, ám az olasz gigász végül eladta a Real Madridnak.

A várható transzfert megerősíti, hogy a Juve hétfő éjszaka a hivatalos honlapján képeket közölt Moratáról, amint a játékos megérkezik Torinóba– noha a„zebrák” arról nem tesznek említést, hogy a támadó orvosi vizsgálaton vesz-e részt a klubnál, a Sky Sports úgy tudja, hogy erről van szó, és Morata a keddi tesztek után aláír is a Juventushoz.

Az olasz média hozzáteszi: Morata kölcsönszerződés keretében csatlakozik a gárdához, az idény végén pedig a Juvénak opciós joga lesz a végleges megvásárlására.

A 27 éves futballista a legutóbbi idényben 44 alkalommal szerepelt az Atléticóban, ezeken 16-szor volt eredményes, és négy gólpasszt adott. A válogatott színeiben eddig 33-szor lépett pályára, és 17-szer vette be az ellenfelek kapuját.

Legfrissebb hírek

A Como bejelentette az Európa-bajnok csatár érkezését

Olasz labdarúgás
2025.08.12. 20:09

Nem a legszebb napjait éli, de vígan lubickol a mercatóban az „Öreg Hölgy”

Olasz labdarúgás
2025.08.12. 17:35

Christopher Nkunku visszatérhet az RB Leipzighez

Angol labdarúgás
2025.08.12. 11:09

A PSG egyre határozottabban próbál megszabadulni Donnarummától

Francia labdarúgás
2025.08.12. 08:27

Benjamin Sesko aláírt a Manchester Unitedhez – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.09. 11:56

A szerb válogatottsági rekorder Dusan Tadics is az arab világba szerződött

Minden más foci
2025.08.09. 11:41

Maguire marad az MU-nál, a Chelsea fiataljait figyeli a Dortmund – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.05. 22:02

A Milantól távozó válogatott csatár az AEK Athénban folytatja

Minden más foci
2025.08.05. 12:18
Ezek is érdekelhetik