„Történelmi kapus” – Mourinho és Messi is elköszönt Casillastól

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2020.08.05. 14:07
null
Iker Casillas a futballtörténelem legjobb kapusainak egyikeként vonult vissza (Fotó: AFP)
Mint ismert, Iker Casillas kedden hivatalosan is bejelentette visszavonulását. A legendás kapusnak rengetegen mondtak köszönetet a közösségi médiában, ezekből a reakciókból válogattunk.

„Az egyik legnagyobb távozik a színpadról – írta a Bayern München kapuslegendája, Oliver Kahn. – Nagy csatáink voltak, nagy riválisok voltunk, de a tisztelet mindig elsőrangú volt közöttünk. A fair play és a tiszteletteljes viselkedés a sport legnagyobb értékei közé tartozik. Mindig példát mutattál, barátom! Viszlát, Iker Casillas!”

Card


Talán José Mourinho szavaira kapták fel a fejüket a legtöbben – mint ismert, a portugál edző és Casillas nem volt oda egymásért Madridban, ám mint a Tottenham menedzserének szavaiból kiderül, azóta rendezték a kapcsolatukat.

„Az intelligenciája és az érettsége miatt mindig tiszteltük egymást, évekkel később képesek voltunk arra, hogy kiépítsünk egy őszinte barátságot – mondta Mourinho a spanyol As-nek. – Történelmi kapusa ő a Real Madridnak, a spanyol válogatottnak és a futballvilágnak. Megnyertük vele a spanyol bajnokságot, és voltak nehéz pillanataink is, amikor professzionális – és sosem személyes – okokból mást játszattam helyette. Nagyszerű kapus, nagyszerű ember.”


„Büszke vagyok rá, hogy nagy pillanatokat élhettünk át együtt” – írta egy közös kép kíséretében Cristiano Ronaldo, aki a spanyol fővárosban hat éven át volt Casillas csapattársa.

Card

Kahn után egy másik nagy kapusklasszis, Gianluigi Buffon is elbúcsúzott.

„Azt mondják, a verseny által jobbak leszünk másoknál, de a magunk szemében sosem leszünk tökéletesek. Lehet, hogy ez, a tökéletesség hiábavaló hajszolása tett minket azokká, akik vagyunk. Köszönöm, Iker, nélküled minden jelentéktelenebb lett volna.”

Card


„A futball hálát ad neked, barátom. Örökké legenda vagy”
– írta a Real Madrid csapatkapitánya, Sergio Ramos.

Card

„Minden jót neked és a családodnak ebben az új életszakaszban!” – írta Andrés Iniesta, az FC Barcelona világ- és kétszeres Európa-bajnok ikonja.

Card

Az FC Barcelona ásza, Lionel Messi is elköszönt Casillastól az As-nek küldött üzenetében.

„Iker visszavonult, de már régen bekerült a futball történelemkönyvébe. Nemcsak a bajnokságban jelentett igazodási pontot, hanem nemzetközileg is mindent megnyert. Szenzációs kapus vagy, és az az igazság, hogy nehéz volt téged az ellenfelemnek tudni, de visszatekintve úgy gondolom, nagyszerű versengés volt a mienk, amely minden találkozás alkalmával arra kényszerített minket, hogy felülmúljuk önmagunkat.”

Legfrissebb hírek

MLS: Messi-mesterhármas; Gazdag gólja is kellett a Columbus Crew fontos győzelméhez

Minden más foci
Tegnap, 8:43

IFFHS: Messi a gólpassz-világrekorder, Puskás és Kocsis tartja dobogóközeli pozícióját

Minden más foci
2025.10.16. 12:51

Darts: két legendás alak is visszavonul az idei világbajnokságon – hivatalos

Egyéb egyéni
2025.10.16. 10:43

Huszonöt évesen visszavonul a négyszeres olimpiai bajnok úszó

Úszás
2025.10.16. 09:33

Decemberben jön a Messi-kupa!

Minden más foci
2025.10.15. 21:29

Messi két gólpasszt adott, Argentína parádézott Floridában – videó

Minden más foci
2025.10.15. 09:27

Miami vonzereje: napfény, óceán, futball – és Lionel Messi!

Minden más foci
2025.10.13. 13:48

Yamal és Messi Katarban, a 2022-es vb-döntő helyszínén csaphat össze

Minden más foci
2025.10.13. 13:11
Ezek is érdekelhetik