Real: megkapja végre az esélyt? Visszatérhet a nyáron a norvég tehetség

T. M.T. M.
Vágólapra másolva!
2020.08.11. 11:40
null
Ödegaard Madridban folytatja? (Fotó: AFP)
Sajtóhírek szerint Martin Ödegaard visszatér a nyáron a Real Madridhoz, hogy a következő idényben már Zinédine Zidane csapatát erősítse a sorozatos kölcsönben töltött évek után.


Martin Ödegaardot 2015-ben igazolta át a Real Madrid, amelynek felnőttcsapatában eddig mindössze két tétmérkőzésen kapott lehetőséget, amelyeken összesen 122 percet játszott. A 21 éves norvég támadó középpályás három csapatban is szerepelt már kölcsönben Madridba igazolása óta: a legutóbbi idényt a Real Sociedadnál töltötte, amelynél 36 meccsen lépett pályára, ezeken hét gólt és kilenc gólpasszt jegyzett.

A korábban csodatiniként kikiáltott játékos elmúlt idényben mutatott teljesítménye úgy tűnik, a Real Madrid vezetőit is meggyőzte, és a Marca szerint a következő idényben már nem tervezik kölcsönbe adni, hanem megkapja a lehetőséget a királyi gárdában.

Ödegaard a 2019–2020-as idényben megtriplázta piaci értékét, és a Transfermarkt immár 45 millió euróra taksálja a norvég futballistát.

Legfrissebb hírek

„Még hiányzott belőlünk egy kis frissesség” – Xabi Alonso a Real Madrid első bajnoki győzelméről

Spanyol labdarúgás
6 órája

Mbappé gólja döntött, Xabi Alonso győzelemmel debütált a La Ligában a Real Madrid élén

Spanyol labdarúgás
16 órája

A Real Madrid klasszisa már tudja, miért nem tanácsos a lakásban focizni – videó

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 13:14

La Liga: kiállt a Mallorca mellett Xabi Alonso

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 11:23

Nem született döntés a zöld-fehér rangadón, az Elche bravúrponttal tért vissza a La Ligába

Spanyol labdarúgás
2025.08.18. 23:05

Nem minden a pénz: ilyen csapatot lehet összehozni ingyen a La Ligában

Spanyol labdarúgás
2025.08.18. 12:41

Elaltatta magát az Atlético Madrid, és kikapott az Espanyoltól

Spanyol labdarúgás
2025.08.17. 23:31

A regisztrációs problémák ellenére a Getafe győzelemmel rajtolt, nyert az Athletic Bilbao is

Spanyol labdarúgás
2025.08.17. 21:28
Ezek is érdekelhetik