Barca: pár órán belül fordulat, kirúgták Abidalt – hivatalos

Vágólapra másolva!
2020.08.18. 16:38
null
Abidal távozik a Barcelonától (Fotó: AFP)
Az FC Barcelona a hivatalos honlapján jelentette be, közös megegyezéssel szerződést bontott Éric Abidal sportigazgatóval.

 

Bár kedd délelőtt arról számoltunk be, hogy mégis Abidallal képzelné el a jövőt a Barcelona, ezt a sajtóhírt azonban már délután megcáfolta a katalán egyesület – hivatalosan is bejelentették a francia menesztését.

„Az FC Barcelona és Éric Abidal közös megegyezéssel szerződést bontott. A klub szeretné megköszönni Abidal profizmusát és elhivatottságát” – olvasható az FC Barcelona hivatalos oldalán.


Mindeközben Ronald Koeman – az első számú vezetőedző-jelölt a Barca kispadjára – a holland labdarúgó-szövetség zeisti főhadiszállásán tárgyal arról, hogy elhagyja hazája válogatottjának szövetségi kapitányi posztját – írja hivatalos honlapján a holland közszolgálati televízió.

Legfrissebb hírek

Hosszabbított a súlyos sérüléséből felépülő középpályásával a Barcelona

Spanyol labdarúgás
8 órája

La Liga: elmarad a ma esti Valencia–Oviedo bajnoki

Spanyol labdarúgás
11 órája

Manuel Pellegrini győztes meccsen írt történelmet a Betis kispadján

Spanyol labdarúgás
2025.09.28. 22:58

Fordított a Barcelona a Real Sociedad ellen

Spanyol labdarúgás
2025.09.28. 20:03

La Liga: idegenben nagyon megy a Sevillának, már harmadszor nyert

Spanyol labdarúgás
2025.09.28. 16:10

Nico Williams nélkül nem megy az Athletic Bilbaónak

Spanyol labdarúgás
2025.09.27. 23:01

Eddig tartott a hibátlan idény: őrült, hétgólos fővárosi derbin ütötte ki az Atlético a Real Madridot

Spanyol labdarúgás
2025.09.27. 18:24

La Liga: a Getafe ikszelt hazai pályán a Levantéval

Spanyol labdarúgás
2025.09.27. 16:17
Ezek is érdekelhetik