Barcelona: Nem hiszem, hogy ez lenne a megfelelő alkalom – Xavi

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.08.13. 16:20
null
Xavi szerint egyelőre korai lenne a Barcelona kispadja (Fotó: AFP)
Xavi kizárta annak lehetőségét, hogy rövid időn belül ő legyen az FC Barcelona labdarúgócsapatának a vezetőedzője.

 

A klub korábbi középpályása szervezeti problémákat említett okként, amelyek miatt egyelőre marad a katari al-Szadd kispadján.

„Sok a külső hang és a pályán kívüli gond, ezért nem hiszem, hogy ez lenne a megfelelő alkalom – mondta Xavi az Icon című magazinnak. – Januárban elmondtam a klubnak ezt, azóta nem kerestek.”

A 40 éves szakember jelenleg azt tartja a legfontosabbnak, hogy sok tapasztalatot gyűjtsön, és fejlődjön új szerepkörében, de azt hozzátette, nagy megtiszteltetés lenne számára, ha egy napon a Barcelonát irányíthatná.

Lionel Messi megtartásáról a következőképpen vélekedett:

„Messinek szüksége van a Barcára, a Barcának Messire” – jelentette ki Xavi, és sürgette volt egyesületét, hogy adjon új szerződést az argentin csapatkapitánynak, akinek jelenlegi kontraktusa jövő nyáron jár le.

A spanyol válogatottal világ- és kétszeres Európa-bajnok Xavi a Barcelonában nevelkedett, és egészen 2015-ig nem hagyta el a katalánokat, akkor az al-Szaddhoz igazolt, amelynek visszavonulását követően azonnal a vezetőedzője lett. A Barcelonával nyolc bajnoki cím és három kupagyőzelem mellett négyszer nyert Bajnokok Ligáját.

Legfrissebb hírek

Szerződést hosszabbított Lamine Yamallal a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.27. 20:40

Egy gól elég volt a Barca ellen, az Arsenal nyerte meg a női Bajnokok Ligáját

Bajnokok Ligája
2025.05.24. 20:07

Raphinha szerződést hosszabbított a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.22. 20:19

A Barcelona meghosszabbította a sikeredző Hansi Flick szerződését – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.21. 19:55

Ismertté vált a spanyol Szuperkupa mezőnye és az elődöntő párosítása

Spanyol labdarúgás
2025.05.19. 21:57

A Barcelona legyőzésével BL-induló a Villarreal; kettős emberelőnyben nyert a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2025.05.18. 21:06

Ferran Torres a kórházból, Szczesny dohányzással, Yamal énekléssel ünnepelte a Barcelona bajnoki címét – videók

Spanyol labdarúgás
2025.05.16. 23:00

A következő idény legelején még nem játszhat a Barcelona a Camp Nouban

Spanyol labdarúgás
2025.05.16. 18:29
Ezek is érdekelhetik