Barcelona: honfitársa lehet Koeman első igazolása

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.08.21. 08:51
null
Memphis Depay és Ronald Koeman a holland válogatott egyik sajtótájékoztatóján (Fotó: AFP)
Honfitársa, a Lyonban futballozó Memphis Depay lehet Ronald Koeman első igazolása az FC Barcelona vezetőedzőjeként.

 

Depay és Koeman az elmúlt két évben a holland felnőttválogatottnál dolgozott együtt, a Lyon 26 éves támadója kifejezetten eredményesen szerepelt a Koeman-érában, 16 meccsen 11-szer talált be, míg előtte öt év alatt, 36 találkozón összesen nyolc gólt szerzett a válogatottban.

A korábban a Manchester Unitedet is megjárt Depay a bal oldalon és középső támadóként egyaránt bevethető, a Lyonban 138 tétmeccsen 54 gólt és 43 gólpasszt hozott össze, s az előző idényben a csapatkapitányi karszalag is az ő karján volt. Jelenlegi piaci értékét 44 millió euróra becsüli a Transfermarkt. Szerződése 2021 nyaráig szól.

Koemant szerdán nevezték ki az FC Barcelona vezetőedzőjének. Első nyilatkozatai között arról beszélt, egyelőre nincs konkrét elképzelése a keret átalakításáról, előbb szeretne leülni a csapat alapembereivel, és átbeszélni velük, kinek mi a terve. Sajtóhírek szerint Lionel Messivel már egyeztetett is – és nem épp olyan választ kapott, amilyenre szeretett volna…

Legfrissebb hírek

Hosszabbított a súlyos sérüléséből felépülő középpályásával a Barcelona

Spanyol labdarúgás
6 órája

Fordított a Barcelona a Real Sociedad ellen

Spanyol labdarúgás
2025.09.28. 20:03

Hetekre kidőlt a Barcelona két kulcsembere, nem játszanak a PSG ellen

Spanyol labdarúgás
2025.09.26. 16:16

Lamine Yamal visszatért a pályára – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.09.26. 15:40

Dupla Tízes: legendás csata vár ránk az FC Barcelona és a Real Madrid között?

Spanyol labdarúgás
2025.09.25. 12:17

Barca: Flick szerint Gavit meg kell tanítani a profizmusra

Spanyol labdarúgás
2025.09.24. 15:05

Nem kapott engedélyt a Camp Nou, marad az Olimpiai Stadionban a Barca

Spanyol labdarúgás
2025.09.23. 20:28

Meg is van az új aranylabdás? Yamal miatt 20 családtag és barát megy a gálára

Spanyol labdarúgás
2025.09.22. 09:07
Ezek is érdekelhetik