Barcelona: az egykori csatár a szakmai stábban folytatja

Vágólapra másolva!
2020.08.21. 11:17
null
Egy ismerős arc visszatért Barcelonába (Fotó: fcbarcelona.es)
Henrik Larsson, az FC Barcelona egykori játékosa is csatlakozott Ronald Koeman szakmai stábjához – írja a klub hivatalos honlapja.

 

„Alfred Schreuder és Henrik Larsson az új vezetőedző, Ronald Koeman technikai csapatához csatlakozik” – olvasható az FC Barcelona hivatalos oldalán. Mindketten 2022. június 30-ig írtak alá a Barcelonához.

Koeman jól ismeri Larssont, hiszen 1995 és 1997 között a Feyenoordban csapattársak voltak. Most, 23 év után ismét együtt dolgozhatnak, már az oldalvonalnál – egyébként mindketten óriási sikereket értek el játékosként a Barcelonával. Larsson Svédországban a Falkenberg és a Helsingborg együttesét edzette.

Schreuder akkor dolgozott a Hoffenheim stábjában, amikor a német együttes bejutott a Bajnokok Ligájába, majd az Ajaxhoz került, amellyel egészen a BL-elődöntőig menetelt Erik ten Hag irányításával. Schreuder később volt a Hoffenheim vezetőedzője is.

Legfrissebb hírek

Elmarad a Villarreal–Espanyol összecsapás

Spanyol labdarúgás
11 órája

Tarol a Premier League, a Real Madrid és a Barcelona a top 10-ben sincs a tévés bevételek alapján

Spanyol labdarúgás
15 órája

„Ez az a stílus, amit játszani akarunk” – Hansi Flick a Real Sociedad elleni győzelem után

Spanyol labdarúgás
23 órája

Hatgólos döntetlen és klubrekord Budimirtól az Osasuna–Valencián

Spanyol labdarúgás
2025.03.02. 20:35

La Liga: korai kiállítás után barcelonai iskolajáték

Spanyol labdarúgás
2025.03.02. 18:24

92. perces, ollózós góllal nyert a kiesés elől menekülő csapat a La Ligában

Spanyol labdarúgás
2025.03.02. 16:21

Ancelotti: Ha így játszunk az Atlético ellen, nem fogunk nyerni

Spanyol labdarúgás
2025.03.02. 10:47

Hiába Courtois pazar védése, kikapott a Real Madrid Sevillában

Spanyol labdarúgás
2025.03.01. 22:58
Ezek is érdekelhetik