Barcelona: Ansu Fati CR menedzserére cserélte Messi testvérét

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.08.20. 07:23
null
Ansu Fati lecserélte Messi testvérét (Fotó: AFP)<br />
A Mundo Deportivo beszámolója szerint menedzsert váltott Ansu Fati. A Barcelona spanyol utánpótlás-válogatott szélsője, aki a mögöttünk hagyott idényben 33 tétmérkőzésen szerepelt a katalánok felnőttcsapatában, Jorge Mendes pártfogoltjaként folytatja karrierjét.


Jorge Mendes
napjaink egyik legsikeresebb ügynöke, Mino Raiolához hasonló kaliber. A legsikeresebb ügyfele egyértelműen Cristiano Ronaldo, de ő intézi többek között Nélson Semedo és Ángel Di María ügyeit is.

Fati korábbi menedzsere Lionel Messi fivére, Rodrigo Messi volt, aki épp tavaly nyáron segített neki tető alá hozni az első profi szerződését a Barcelonával. A megállapodás 2022 nyaráig szól és a katalánoknak további kétéves opciójuk van a fiatal játékosra.

Sajtóhírek szerint Fati a közeljövőben új, még nagyobb fizetéssel kecsegtető szerződést kaphat, miután 24 bajnokin hét gólt lőtt és a Bajnokok Ligájában is megszerezte már az első találatát – mindezt 17 esztendősen.

Fati karrierjének kezdeti lépéseiről, Rodrigo Messi szerepéről, valamint a futballista által átírt ifjúsági rekordokról itt írtunk bővebben.

Legfrissebb hírek

Hosszabbított a súlyos sérüléséből felépülő középpályásával a Barcelona

Spanyol labdarúgás
5 órája

Fordított a Barcelona a Real Sociedad ellen

Spanyol labdarúgás
2025.09.28. 20:03

Gazdag és Sallói csapata is kikapott, Pintér nélkül ikszelt az Inter Miami

Légiósok
2025.09.28. 07:44

Hetekre kidőlt a Barcelona két kulcsembere, nem játszanak a PSG ellen

Spanyol labdarúgás
2025.09.26. 16:16

Lamine Yamal visszatért a pályára – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.09.26. 15:40

Dupla Tízes: legendás csata vár ránk az FC Barcelona és a Real Madrid között?

Spanyol labdarúgás
2025.09.25. 12:17

Messi két góllal és egy gólpasszal segítette győzelemre az Inter Miamit – videó

Minden más foci
2025.09.25. 08:16

Barca: Flick szerint Gavit meg kell tanítani a profizmusra

Spanyol labdarúgás
2025.09.24. 15:05
Ezek is érdekelhetik