Real: Zidane megegyezett a jövőjéről Pérezzel – sajtóhír

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2020.07.23. 11:47
null
A felek megegyeztek: továbbra is Zinédine Zidane (balra) irányítja a csapatot (Fotó: AFP)
Zinédine Zidane nemrégiben adott nyilatkozata miatt felvetődött, hogy esetleg újra távozhat a La Ligát megnyerő Real Madridtól, a Marca szerint viszont a Florentino Pérez klubelnökkel folytatott beszélgetés következtében megegyeztek, hogy továbbra is a francia tréner irányítja a királyi gárdát.

 

Zinédine Zidane rövid, nem egészen négyéves edzői karrierje során már a 11. nagy trófeáját nyerte meg a Real Madriddal, a bajnoki címet követő ünneplés alkalmával pedig Florentino Pérez azt mondta, hogy a francia szakember áldás a királyi gárda számára.

A 48 éves edző egyezsége még két évig érvényes a fővárosi csapattal, ugyanakkor egyszer már távozott élő szerződéssel az együttestől, amikor 2018-ban sorozatban a harmadik Bajnokok Ligáját nyerte meg a Real Madrid.

A Marca szerint a felek a bajnoki idény után beszéltek a jövőről, és megegyeztek abban, hogy a továbbiakban is Zidane irányítja a blancókat.

A koronavírus-járvány utáni újraindulást követően az előtte döcögő szekér alaposan beindult, és csak a legutolsó fordulóban, bajnokként nem nyert a Real, akkor 2–2-re végzett, ezzel a remekléssel pedig megelőzte a leállás előtt élen álló Barcelonát.

A Bajnokok Ligájában is nehéz helyzetben volt a szünet előtt, hiszen otthon 2–1-re kikapott a Manchester Citytől, a visszavágóra augusztus 7-én kerül sor, 21 órától.

A BAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE
1. Real Madrid 38 26 9 3 70–25 +45 87
2. Barcelona 38 25 7 6 86–38 +48 82
3. Atlético Madrid 38 18 16 4 51–27 +24 70
4. Sevilla 38 19 13 6 54–34 +20 70
5. Villarreal 38 18 6 14 63–49 +14 60
6. Real Sociedad 38 16 8 14 56–48 +8 56
7. Granada 38 16 8 14 52–45 +7 56
8. Getafe 38 14 12 12 43–37 +6 54
9. Valencia 38 14 11 13 46–53 –7 53
10. Osasuna 38 13 13 12 46–54 –8 52
11. Athletic Bilbao 38 13 12 13 41–38 +3 51
12. Levante 38 14 7 17 47–53 –6 49
13. Valladolid 38 9 15 14 32–43 –11 42
14. Eibar 38 11 9 18 39–56 –17 42
15. Betis 38 10 11 17 48–60 –12 41
16. Alavés 38 10 9 19 34–59 –25 39
17. Celta Vigo 38 7 16 15 37–49 –12 37
18. Leganés 38 8 12 18 30–51 –21 36
19. Mallorca 38 9 6 23 40–65 –25 33
20. Espanyol385102327–58–3125
Legfrissebb hírek

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

Balhé Mallorcán: felfüggesztette csapatkapitány-helyettesét a baleári klub

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 14:27

Jackson mégis a Bayernben folytatja, a Pool egyik üzlete kútba esett – így telt a transzferpiac záró napja az elitligákban

Minden más foci
2025.09.02. 01:30

Nemcsak a Barcelona, a VAR is besült a Rayo Vallecano otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.09.01. 16:13

Yamal büntetője kevés volt, Madridban vesztette el hibátlan mérlegét a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.08.31. 23:30

Balhátvéd távozott a Liverpooltól; lemondott Jacksonról a Bayern – vasárnapi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.31. 23:22

Gólt kapott a 94. percben, így már nem százszázalékos a Villarreal

Spanyol labdarúgás
2025.08.31. 21:20

A VAR három gólt is elvett a Real Madridtól

Spanyol labdarúgás
2025.08.30. 23:23
Ezek is érdekelhetik