La Liga: a Valencia közel áll a volt újpesti szerződtetéséhez

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2020.07.25. 14:49
null
Piaci értékével kapcsolatban 20 millió euróról beszélnek, de ennél olcsóbb lehet a klubváltása (Fotó: AFP)
A jelentős átalakulás előtt álló Valencia közel áll a volt újpesti Enisz Bardi szerződtetéséhez, számolt be róla a futbolistos.es. A 25 éves középpályás jelenleg a szintén valenciai Levantét erősíti.

 

Az Újpestet 2017-ben elhagyó északmacedón futballista első idényében felhívta magára a figyelmet kiváló szabadrúgásaival – ötször talált be így a La Ligában! –, összesen kilencszer volt eredményes a bajnokságban, a következő két kiírásban pedig még tíz találatot jegyzett (3+7).

A 172 centiméter magas középpályás iránt az Arsenal is élénk érdeklődést mutatott az elmúlt időszakban, sőt a nemzetközi sajtóhírek szerint már volt ajánlattétel is iránta.

Bardi piaci értékével kapcsolatban 20 millió euróról beszélnek, de a lap szerint ennél lényegesen olcsóbban is meg tudja szerezni az új csapata.

Legfrissebb hírek

Három angol gigász is a Lazio középpályására pályázik – sajtóhír

Olasz labdarúgás
8 órája

Calafiori ugyanúgy sérült meg az olasz válogatottnál, mint az Arsenalnál – videó

Minden más foci
2025.03.21. 18:06

Merino fejese döntött, az Arsenal legyőzte a Chelsea-t

Angol labdarúgás
2025.03.16. 16:25

A duplázó Mbappé vezérletével fordított és nyert a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2025.03.15. 22:59

Arteta: Valami igazán különlegeset szeretnénk elérni a Real Madrid ellen

Bajnokok Ligája
2025.03.13. 08:18

A visszavágón nem erőltette meg magát az Arsenal, a PSV döntetlennel búcsúzott a BL-től

Bajnokok Ligája
2025.03.12. 22:55

A nagy előny tudatában sem dőlnek hátra az angol együttesek a Bajnokok Ligájában

Bajnokok Ligája
2025.03.12. 11:38

Eldőlt az angol bajnokság? Arteta nem akar ezzel foglalkozni

Angol labdarúgás
2025.03.10. 09:58
Ezek is érdekelhetik